Az Európai Egyetemi Jégkorongliga (EUHL) idényzáró tornáján a székelyföldi alakulat mellett az UNI ETO Győr HC, a Debreceni EAC és a lengyel Opole United szerepel.
A nyitónap máris két kiélezett, hosszabbításba torkollott mérkőzést hozott. A Debreceni EAC és a Győri UNI ETO HC találkozóján sokáig úgy tűnt, hogy a hajdúságiak simán megszerzik a győzelmet: Savelii két góljával a DEAC már 2–0-ra vezetett. A hajrá azonban fordulatot hozott, Csata Sebestyén duplájával a győriek hosszabbításra mentették a mérkőzést. A ráadásban végül Méhes találata döntött, így a DEAC 3–2-re nyert, és megszerezte az extra pontot.
A Sapientia U23 az Opole United ellen lépett jégre, és hasonlóan szoros csatát vívott. A hazai csapat ezúttal felforgatott kerettel játszott, mivel az U19-es játékosok a magyar bajnokság bronzmérkőzésén voltak érdekeltek, így több korábbi sapientiás, jelenleg a Háromszéki Ágyúsoknál szereplő játékossal egészültek ki. A rendes játékidőben döntetlen maradt az állás, a hosszabbításban azonban a lengyel együttes bizonyult eredményesebbnek, így 4–3-ra nyert. A Sapientia góljait Szőcs Zalán, Antal László és Péter Andor szerezték.
A nyitónap eredményei: Debreceni EAC-Győri UNI ETO HC 3–2 (hosszabbítás után) és Sapientia U23–Opole United 3–4 (hosszabbítás után).
A további program
Március 20., péntek: 15.30-tól Opole United–DEAC, 19.30-tól Sapientia U23–UNI ETO Győr HC.
Március 21., szombat: 10 órától UNI ETO Győr HC–Opole United, 13.30-tól Sapientia U23–DEAC
A belépés ingyenes, a mérkőzések élő közvetítése elérhető a Vicket Sport oldalán.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!