A magyar csapat ugyan alulmaradt az egyik favorit ellen, de több periódusban is szervezett, fegyelmezett játékot mutatott, ráadásul a szurkolók ismét fantasztikus hangulatot teremtettek a lelátókon.
A magyar válogatott egyetlen gólját előkészítő Horváth Bence elárulta, különleges érzelmekkel várta a találkozót, hiszen hosszú évek óta Finnországban él és hokizik. „Tavaly már átestem a tűzkeresztségen Dániában, úgyhogy idén könnyebbnek kellett volna lennie, de közel sem így alakult. Gombócokkal a torkomban ébredtem ma reggel. Hét éve Finnországban élek és jégkorongozok, így mondhatni a második vagy harmadik hazám ellen játszhattam” – fogalmazott.
A finn vezetés után a magyarok sora tudott szépíteni, Sebők Balázs góljához Horváth adott remek passzt. „Többünknek ismerős a finnek játéka, így Balunak is, de ennél a gólnál a kulcs Terbócs agresszív játéka volt a sarokban. Nekem már könnyebb dolgom volt, hiszen csak tovább kellett tennem a korongot az érkező társnak” – idézte fel az akciót.
A szurkolói hangulatról is elismerően beszélt. „Nagyon jó érzés volt.
– tette hozzá.
Ortenszky Tamás szerint a vereség ellenére voltak biztató jelek a magyar válogatott játékában. „Úgy gondolom, nagyjából így képzeltük el a mérkőzést, főleg ami a csapatjátékot és a fegyelmezettséget illeti.
Az első harmad döntetlen lett, a lövésarány is szorosan alakult. A topcsapatoktól viszont várható, hogy előbb-utóbb sebességet váltanak, és ma este is ez jelentette a különbséget – mondta.
A játékos arról is beszélt, hogy valóban székely gyökerekkel rendelkezik. „Én ugyan Budapesten születtem, de édesanyám csíkszeredai, édesapám pedig Kolozsváron született. Fergeteges volt a hangulat, köszönjük mindenkinek, aki akár a helyszínen, akár a televízió előtt szorított értünk” – folytatta.
A magyar válogatottra rövid időn belül újabb kulcsfontosságú mérkőzések várnak Ausztria és Nagy-Britannia ellen. „Ahogy véget ért a meccs, máris a következőre kell koncentrálnunk, hiszen nagyon kevés az idő a regenerálódásra. Azt érzem, ha a mai tempót fenn tudjuk tartani, és kevés emberhátrányt szedünk össze, akkor lehet keresnivalónk. Rajtunk biztosan nem fog múlni” – zárta gondolatait Ortenszky Tamás.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Története legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Sepsi OSK az FC Botoșani otthonában, Ovidiu Burcă pedig nem keresett kifogásokat a lefújás után. A háromszékiek vezetőedzője szerint csapata fizikálisan és mentálisan is alulmaradt ellenfelével szemben.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!