Az első fejezet témája a les. Ebben elmondják és megmutatják, hogy mit kell tudni és érteni a les témakörében, megtudjuk például azt, hogy a kék vonal ahhoz a harmadhoz tartozik, ahol a korong éppen van. Gebei nagyon jó ötletnek tartotta, hogy közöljük majd a kis videókat. „Vigyázzanak magukra! Jó egészséget! Áldott húsvéti ünnepet!” – üzente a Székelyhon olvasóinak.
Minden idők egyik legjobb magyar jégkorong-játékvezetője visszavonult, jelenleg a Magyar Jégkorong Szövetségben a játékvezetők igazgatója, a játékvezetés terén az Erste Ligában mindenért ő a felelős. A nemzetközi szövetségtől, az IIHF-től is megtisztelő feladatot kapott, supervisor, magyarul a játékvezetők ellenőre lett. Az IIHF-nek összesen huszonegy supervisora van.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!