A beruházásról honlapján adott hírt az akadémia. „Az Alcsík SK és a LOKI Hoki infrastruktúráját fejlesztjük, két új ballontetős mobil jégpályát építünk. A célirányos beruházásra azért van szükség,
Az akadémia és az érintett térségek polgármesterei hosszú előzetes egyeztetést követően, stratégiai szempontok mentén döntöttek úgy, hogy a csíkszeredai Molnár Lajos Műjégpályához hasonló pályákat létesítenek Gyimesközéplokon és Csíkszentsimonban” – írják.
„A Székelyföldi Jégkorong Akadémia kötelékében két alközpont, a LOKI Hoki és az Alcsík SK is korszerű, az időjárási körülményektől függetlenül üzemelő műjégpályákon tarthatja majd a jégkorongedzéseket, anélkül, hogy ehhez a fiatalok nagy távolságokat kellene megtegyenek” – idézik Tánczos Barna miniszterelnök-helyettest, a jégkorong-akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány elnökét.
Az infrastruktúra kiépítése mellett edzőket és mentorokat is biztosít az akadémia az alközpontok számára. Tánczos Barna kiemelte, hogy másokat is támogatnak a jégkorong-infrastruktúra kialakításában. „Mindkét pályára van finanszírozásunk, és jelenleg az engedélyek beszerzése, illetve a technikai előkészítés fázisában vagyunk. Ha ezekkel megvagyunk, elkezdjük az építkezést” – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes.
A jégpálya Gyimesközéplokon, Hidegségben épül, a jelenlegi szabadtéri pálya helyére, ahol már korszerű, zuhanyzóval is felszerelt öltöző található, Csíkszentsimonban pedig mobilkonténer öltőzöket vásárolnak. A csíkszentsimoni jégpálya a helyi futballpálya szomszédságában található egykoron az útügy vállalat kezelésébe tartozó területen – írják a közleményben.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Az FK Csíkszereda 5–1-es vereséget szenvedett az Aradi UTA vendégeként a Szuperliga 8. fordulójában. A súlyos kudarc ellenére Szabó István vezetőedző nyugodtan értékelt, és úgy véli, elsősorban szakmai szempontból kell alaposan elemezniük a történteket.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!