Beigazolódott, amiről már hetek óta pletykáltak, hogy a csíkiak légiósa, Antonin Honejsek elhagyja a csapatot. A cseh támadó múlt hét elején közösségi oldalán búcsúzott el kék-fehérek szurkolóitól, új együttese, a Budapest Jégkorong Akadémia HC pénteken délben jelentette be, hogy náluk folytatja.
Érdekesen alakult a jégkorongozó sorsa, hiszen tavaly decemberben érkezett Csíkszeredába, a Sportklub pedig június közepén jelentette be, hogy hosszabbított a csatárral. A klub vezetősége egyelőre nem kommentálta az átigazolást.
Honejsek alaposan kivette a részét a csíkiak sikeres szezonjából, hiszen az Erste Ligában 13 mérkőzésen 11 pontot termelt (4 gól, 7 assziszt), valamint a rájátszásban 16 meccsen további 12 pontot szerzett (6+6). A román bajnokságban 11 meccsen 19 pontot hozott össze (9+10).
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!