Ez lesz a hatodik Sportklub–Corona döntő a román bajnokságban, az eddigi öt párharcból hármat a Sportklub, kettőt pedig a Corona nyert meg.
A Csíkszereda–Brassó román bajnoki finálék a 2010/2011-es idényben kezdődtek. Az első bajnoki döntőben a csíki alakulat 0–2-es hátrányból állt fel és fordította meg a párharcot a maga javára.
A következő két idény viszont nem hozott ekkora harcot hiszen, a Sportklub összesítésben 4–0-ra, majd 4–1-re nyert.
A 2013/2014-es idény első két páros meccsén a Sportklub előbb elvette a brassói pályaelőnyt, majd azt hazai pályán el is adta, majd a váltott pályaválasztás során mindenki hozta a hazai meccset, és végül 4–3 arányban a Corona nyert.
A tavalyi döntő (2016/2017) is kemény ütközetet hozott, azzal a különbséggel, hogy a hatodik meccset a Sportklub saját közönsége előtt, szétlövések után veszítette el, összesítésben 4–2-re.
Ebben az idényben a Sportklub és a Corona kilenc alkalommal játszott egymás ellen. A román bajnokságban, illetve az Erste Ligában lejátszott négy-négy hazai meccséből a felek hármat-hármat nyertek meg hazai pályán, egyet–egyet pedig elveszítettek. A mérleg nyelvét a semleges helyszínen, Galacon lejátszott kupadöntő billenti a Sportklub javára, 5–1-re nyerte meg a Leo Gudas és Hozó Levente edzőpáros által irányított csíki együttes.
„A saját csapatomat nézem, nem az ellenfelet, és igyekszem megfelelően felkészíteni az előttünk álló feladatokra. Egyértelműen sokkal jobb csapatunk van, mint tavaly, amikor kikaptunk, és úgy tartom, hogy mi a saját játékunkat kell játsszuk, hiszen számtalanszor bizonyítottunk az idény során. Ezt a játékunkat kell most is elővegyük a döntőben” – nyilatkozta Leo Gudas, a Sportklub vezetőedzője.
Jégkorong, román bajnokság, döntő, program:
Március 27., kedd: Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona (18.30)
Március 28., szerda: Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona (18.30)
Március 31., szombat: Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub (18.30)
Április 1., vasárnap: Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub (18.30)
Április 3., kedd (ha kell): Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona (18.30)
Április 5., csütörtök (ha kell): Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub (18.30)
Április 7., szombat (ha kell): Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona (18.30)
Kisdöntő:
Gyergyószentmiklósi Progym–Bukaresti Steaua 0–1
1. mérkőzés: Gyergyószentmiklósi Progym–Bukaresti Steaua 3–4 – hosszabbítás után (1–0, 0–2, 0–0, 0–1)
2. mérkőzés: Gyergyószentmiklósi Progym–Bukaresti Steaua – kedd, 18.30 (Gyergyószentmiklós)
3. mérkőzés: Bukaresti Steaua–Gyergyószentmiklósi Progym – március 29., csütörtök, 18.30 (Gyergyószentmiklós)
4. mérkőzés: Bukaresti Steaua–Gyergyószentmiklósi Progym – március 30., péntek, 18.30 (Gyergyószentmiklós)
5. mérkőzés: Bukaresti Steaua–Gyergyószentmiklósi Progym – március 31., szombat, 18.30 (Gyergyószentmiklós).
Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.
Megfordította az állást a Székelyudvarhelyi FC idegenben, a harmadikot nem tudta rápakolni, a végjátékban pedig a CSM Vaslui megszerezhette volna a győzelmet.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.
Bár bírság jár érte Romániában, sokan közlekednek illegálisan az erdőkben, nemzeti parkokban, védett területeken terepjárókkal, terepmotorokkal, sőt szervezett kvados túrákra is toboroznak érdeklődőket.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!