Nem kezdődött jól a hétfői mérkőzés a George Justinian és Nelu Alexe edzők által felkészített romániai korosztályos válogatottnak, az első játékrészben a szerb együttes a vártnál magabiztosabban játszott, és kihasználva a romániai csapat védekezési hibáit 3–0-ás előnyre tett szert.
Az első szünetben rendezte sorait a romániai gárda, Ambrus Levente kapus helyét Demeter Arnold vette át, a mezőnyjátékban pedig sebességet váltottak Eduard Cășăneanuék, a második szünetig kiegyenlítettek, majd az utolsó harmadban nagyot küzdve kétgólos győzelmet arattak.
A győztes csapat legeredményesebb játékosai Andrei Filip (2 gól, 1 gólpassz) és Gecse Olivér (1 gól, 2 gólpassz) voltak.
U20-as jégkorong vb, divízió 2/A, 1. forduló:
Szerbia–Románia 3–5 (3–0, 0–3, 0–2).
Gólszerzők: Mateja Popovic (8. perc), Marko Mladenovic (17.) és Petar Mirkov (19.), illetve Karda Előd Márton (30.), Andrei Filip (32. és 39.), Gecse Olivér (41.) és Silló Huba (51.).
Kapura lövések: 23–34.
Büntetőpercek: 16–4 (ebből a szerb Antonije Music-nak 10 perc fegyelmi).
Játékvezetők: Tilen Pahor (szlovéniai), Herman Johanesn (norvégiai) és Laurynas Stepankevicius (litvániai).
A nyitónap másik két mérkőzésén: Nagy-Britannia–Japán 3–6 és Litvánia–Spanyolország 5–1.
A keddi program: 12 órától Japán–Románia, 15.30 órától Spanyolország–Szerbia, 19 órától pedig Litvánia–Nagy-Britannia.
A folytatásban a romániai gárda ellenfelei sorrendben Nagy-Britannia (csütörtök), Litvánia (péntek) és Spanyolország (vasárnap) lesznek.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!