„Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondjam, az elmúlt három mérkőzésen jobbak voltak nálunk a gyergyóiak. A keret mélysége megmutatkozik. Van hat kiváló hátvédjük és négy támadósoruk, amelyek folyamatosan mennek előre. Mi pedig küszködünk, hogy tartsuk a tempót. Ez azonban nem a játékosaink hibája, túl sokan hiányoznak a csapatból, akik talán jobb esélyt adhattak volna nekünk ezekben a meccsekben.
Mindezzel együtt az előző mérkőzésen még hat perccel a vége előtt is csak egygólos különbség volt. Ma pedig 2–2 után a következő cserében azonnal kaptuk a győztes gólt.
Ezekben a pillanatokban teljes mértékben koncentrálni kell, és mindent meg kell tenni azért, hogy ne kapjunk gólt. Sajnos ők betaláltak. Hihetetlenül elszántak, folyamatosan jöttek előre és nyomás alatt tartottak minket.
Természetesen, amikor 3–2-nél kockáztatsz, benne van, hogy kapsz egy két az egy elleni helyzetet, és végül a korong a hálódban köt ki. Frusztráló, mert minden meccsben benne voltunk, de egyszerűen nem találtuk meg a módját, hogy elég gólt szerezzünk. Három meccsen három gól – ez a különbség.”
Markus Juurikkala a GYHK vezetőedzője így értékelte a történteket: „Szoros, kemény csata volt. Ahogy az eddig is, és ahogyan a rájátszásban lennie kell. A végén viszont megtaláltuk a módját a győzelemnek. A mai meccs egyik döntő pillanata a 2–2-es egyenlítő gólunk volt emberelőnyből. Majd rögtön utána Orbán, Haaranen és Sárpátki egy nagyszerű összjátékkal megszerezték a vezetést.
Ugyanakkor, ahogy már mondtam korábban is – ez egy győzelem, és csak ez számít. Megyünk tovább előre, és készen kell állnunk a vasárnapi mérkőzésre”.
Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.
Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!