Gyergyói szempontból még rosszabbul indult a szombati mérkőzés, mint egy nappal korábban. Sailio, Siontu és Nagy (ő emberhátrányban) egyaránt kontrából lőtt gólt, így a 12. percben 3–0-ra vezetett a Fradi.
A GYHK hiába alakította sorra a nagy helyzeteket, semmi nem ment be, egészen addig, míg Silló még nem törte a piros-fehér gólcsendet. Az első szünetben tehát kétgólos, 3–1-es előnyben voltak a zöld-fehérek.
Így volt ez 20 perccel később is, a második harmadban egyik csapat sem talált be, alig néhány helyzetet láthatott a teltházas Tüskecsarnok. A GYHK hozta össze a nagyobbakat, de Aranyon nem jutott túl a korong.
A harmadik felvonásban ment ugyan előre a Szilassy legénység, de a Fradi hatékonyan fojtott meg minden próbálkozást.
Sylvestre ugyan szép góllal még közelebb hozta a reményeket, és így igazán izgalmas lett a meccs hajrája, de az egyenlítő találat nem jött össze.
A Fradi nagy esélyt teremtett magának az Erste Liga bajnoki cím megszerzésére, 3–1-re vezet a párharcban.
A finálé még nem dőlt el, de a Gyergyói Hoki Klub már nem hibázhat.
Jégkorong Erste Liga, döntő, negyedik mérkőzés:
FTC-Telekom–Gyergyói Hoki Klub 3–2 (3–1, 0–0, 0–1).
Gólszerzők: Jari Sailio (3.perc), Matias Siontu (8.), Nagy Gergő (12) illetve Silló Arnold (18.), Sébastien Sylvestre (54.).
Kapura lövések: 21–36.
Kiállítás percek 4–4.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!