Hirdetés

Győztes hokicsapatot építenek Gyergyószentmiklóson

A szakvezetés már dolgozik a csapat keretének megerősítésén a 2020–2021-es szezonra
Fotó: Szabó Attila

2020. április 16., 15:32

Egy Gyergyószékről származó, Magyarországon élő, illetve itthoni vállalkozói és baráti csoport egy nemzetközi ingatlanfejlesztő társulást hozott létre, amely biztosítja az anyagiakat a Gyergyói Hoki Klub számára. Nem kis léptékben gondolkodnak: első megvalósításuk egy 50 lakásos társasház lesz a Balatonnál, amelynek értékesítéséből származó bevétel a gyergyószentmiklósi jégkorong működtetését szolgálja majd. Hosszú távra megteremtik a biztonságos működés feltételeit.

2020. április 16., 15:32

Gyergyószentmiklóson mindig nagyon figyeltek arra, hogy a játékosokkal, edzőkkel és más szakemberekkel kötött szerződésekben tett anyagi vállalásokat teljesítsék. A fizetéseket akkor is megkapták, amikor a jelenleginél jóval nehezebb anyagi helyzetben, a Progym neve alatt szerepelt a csapat, és a kínált juttatásokról sem lehet elmondani, hogy magasak lettek volna.

A jégkorongcsapatot Gyergyói Hoki Klub néven lényegében újraalapító új vezetést alkotó vállalkozói csoport 2018 tavaszától finanszírozza a piros-fehéreket, és

az általuk nyújtott anyagi háttér révén alaposan megváltoztak, ugrásszerűen javultak a gyergyói körülmények.

Megnyílt a lehetőség az Erste Ligás szereplésre, és már az első évben olyan csapatot igyekeztek összeállítani, amely rájátszásra esélyes és képes megszorítani a liga legjobbjait is. A koronavírus-járvány miatt félbeszakadt szezonban már Román Kupa döntőt játszott a csapat, és a négy közé jutott az Erste Ligában. Amellett, hogy a hazai játékosok fizetése is versenyképes a ligában, már egyre szívesebben fogadják el a GYHK ajánlatát az orosz elitbajnokságban, a svéd, brit, francia élvonalban, vagy a magasabb észak-amerikai ligákban is nevet szerző játékosok, szakemberek is.

Nem titok senki előtt, hogy ezt a szintet hazai, gyergyószéki gazdasági viszonyok között nem lehetne fenntartani. A Gyergyóremetéről indult Balázs Attila klubelnök és az általa vezetett, elsősorban az építőiparban érdekelt Bayer cégcsoport, valamint a hozzá csatlakozott más vállalkozók (többségükben Magyarországon élő gyergyószékiek) azonban felvállalták ezt. Gazdasági potenciáljukra utal, hogy például a Puskás Aréna szerkezetépítésének nagy részét ők valósították meg, de hamarosan nekikezdenek Budapesten, Zuglóban a 240 ezer négyzetméteres új városközpont felépítésének.

De nem csak a pénzt adják, hanem komoly gazdasági terv készült a Gyergyói Hoki Klub finanszírozására.

Már a 2018-as szezon kezdetén bejelentette Balázs Attila, hogy egy nemzetközi ingatlanfejlesztési társulás jön létre, amelynek jövedelmét a GYHK finanszírozására fordítják. Ennek a társulásnak az első megvalósítása lesz Balatonlellén az az 50 lakásos társasház építése, ahol teljesen bútorozott, „azonnal költözhető” lakások kerülnek kialakításra prémium minőségben.

A 2021-ben elkészülő ingatlan értékesítéséből származó bevételt a Gyergyói Hoki Klub kapja meg.

Hirdetés

A társulás ügyvezetője Balázs Attila, a Gyergyói Hoki Klub Home munkanevet kapott balatonlellei építkezés tulajdonosi köréhez tartozik még Ilyés Sándor, Fülöp Károly, Balázs László, László Zoltán, Lőrincz Mircea András, Csibi István, Szőcs Lajos és Laczkó Géza, akik egyébként a klubvezetésben is szerepet vállalnak – közölte a gyergyói klub.

„A vírusjárvány és gazdasági hatásai sem akadályozhatnak meg abban, hogy mint eddig, úgy most is nyugodt, stabil anyagi hátteret biztosítunk a piros-fehéreknek, hogy elérhessük a céljainkat” – áll a GYHK közleményében.

Ugyanitt olvasható, hogy már dolgoznak a csapat 2020–2021-es szezonján is. A keret megerősítésének érdekében zajlanak a tárgyalások a játékosokkal, szakmai stábbal a szerződéshosszabbításokról, új igazolásokról. Nagy súlya van ezeknek a szavaknak akkor, amikor a körvonalazódó gazdasági válságban más csapatoknál inkább a bizonytalanság a jellemző, minden sportágban. Az első pozitív bejelentés korábban meg is történt: az Erste Liga egyik legjobb kapusa, Jordon Cooke a következő szezonban is a gyergyói kaput védi.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Újabb magyar vereség, az észtek megnyerték a tallini tornát

A magyar férfi jégkorong-válogatott második mérkőzésén is pont nélkül maradt az amiens-i Nemzetek Európai Kupáján, míg a romániai együttes vereséget szenvedett a házigazda észtektől. A romániai női válogatott hosszabbításban újabb győzelmet aratott.

Ron Pasco győzelemmel mutatkozott be, a gyergyóalfalvi Horváth Bence betalált a magyar csapatban

Vereséggel kezdte csütörtökön az amiens-i tornát a magyar férfi jégkorong-válogatott, miközben a romániai együttes új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco győzelemmel debütált a kispadon.

Senki sem akar hokizni az oroszokkal

Egyre nagyobb az ellenállás az orosz jégkorong-válogatottak nemzetközi visszatérése ellen. Már hat ország jelezte, hogy nem hajlandó pályára lépni ellenük a jövő évi férfi világbajnokságon. A szponzorok a támogatásuk megvonását helyezték kilátásba.

Székelyföldi csapatokra épül a romániai hokiválogatott a tallinni tornán

Folytatódik a jégkorong Nemzetek Európai Kupája. A romániai férfiválogatott új szövetségi kapitánnyal Tallinnban, a magyar együttes Amiens-ben lép jégre, míg a romániai női csapat Otopeniben fogadja ellenfeleit.

Két győzelemmel tért haza Eperjesről a GYHK U20-as csapata

Két mérkőzést játszott a hétvégén Eperjesen a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. Góga Attila tanítványai mindkét alkalommal legyőzték a házigazda HC Prešov együttesét: előbb 1–0-ra, majd 5–2-re nyertek.

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!