HIRDETÉS

Győzelemmel indított a gyergyói hokicsapat

Először láthatta a közönség a Gyergyói Hoki Klub csapatát 
Fotó: Gergely Imre

2018. augusztus 26., 14:29

A délelőtti időpont ellenére több mint hatszáz néző követte figyelemmel a Gyergyói Hoki Klub történetének első felkészülési mérkőzését szombaton. Nem az eredmény volt a lényeg, inkább az, hogy minden játékos megmutathassa képességeit a közönség előtt. A Bukaresti Steaua elleni 6–3-as sikert követően több százan jelen voltak a közönségtalálkozón is, melyen megismerhették az új játékosokat és a vezetőket.

2018. augusztus 26., 14:29

Az új piros-fehér együttes a Vorobjev–Szimakov–Sára első támadósorral indított, de nem igazán lehetett megjegyezni a sorokat a GYHK bemutatkozó mérkőzésén. Alexander Trofimov vezetőedző távollétében Vitalij Donika irányította a legénységet, voltak, akik az első húsz perc leteltét az öltözőben várták meg, majd a szünet után váltották azokat, akik a nyitó játékrészben „hajtottak”.

Igazából nagy hajtásról és tudatos játékról, összeszokottságról sem nagyon beszélhetünk. De nem is lehetett ez még kialakulva, és nem is volt cél az első gyakorláson. Látszott, hogy az új légiósok nemcsak nevüket hozták Gyergyóba, hanem tényleg világszínvonalú képességekkel rendelkeznek.

HIRDETÉS

Rengeteg helyzet kimaradt, de remélhetőleg a későbbiekben – amikor a most ismerkedő csapattársak passzai a botra érkeznek – már gólokra tudják váltani. 

A gyergyói játékosokon pedig két dolog volt látható: nem volt hiábavaló a nyár munkája, szembetűnően léptek előre tavalyi önmagukhoz képest. A másik észlelhető tény, hogy mindenki nagyon akart nyerni, bebizonyítani, hogy megérett az Erste Ligára, emiatt pedig sokszor görcsös kapkodásba fulladt egy-egy jónak ígérkező megmozdulás.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A közelgő Gyilkos-tó Kupa arra is jó lesz, hogy a „vizsgadrukk” csillapodjon és a tétmeccseken  mindenki képes legyen kihozni magából a maximumot. 

Nem lufit eregetnek, hanem biztos alapokat építenek

„Csak pozitív érzésekkel, bizakodva várom a szezont. Hosszú távra tervezünk, de már idén sikeresek akarunk lenni” – fogalmazott Balázs Attila, a Gyergyói Hoki Klub elnöke. A mérkőzést követő közönségtalálkozón több száz szurkoló követte a klubvezetés és a játékoskeret  bemutatását. Beszédében Balázs főként azokra az elmúlt hónapokban elhangzott felvetésekre reagált, amelyek nem adtak túl nagy hitelt az új Erste-ligás együttes céljainak.

Alekszej Szimakov a hetedik légiós

A szombati mérkőzést megelőzően újabb orosz játékos érkezését jelentette be a Gyergyói HK. Alekszej Szimakov, a rutinos, 39 éves csatár felnőtt pályafutása 1997 óta tart. Az elmúlt két évtizedben több orosz csapatnál megfordult, a legutóbbi hat idényt az Avtomobiliszt Jekatyerinburgnál töltötte. Góllal indította gyergyói pályafutását. 

„Vannak, akik úgy vélik, hogy ami Gyergyóban zajlik, csak egy rövid ideig tartó fellángolás. Téved, aki így gondolja” – szögezte le. Röviden tájékoztatta az érdeklődőket arról, hogy a klub finanszírozási hátterét hosszú távra kidolgozták.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Magyarországon létrehoztak egy ingatlanfejlesztési Zrt.-t, és elindították a részvénykibocsátás feltételeinek összeállítását. Aki részvényt vásárol, a befektetett összegre évente megkapja a hozamot, ami mindenképpen jóval nagyobbnak ígérkezik, mint ha valaki bankba tenné a pénzét és ott várná a kamatot.

Az osztalékon felüli profitot fordítja a részvénytársaság ide, a jégkorong fejlesztésére – hangzott el. A részvényvásárlás néhány hónap múlva a nagyközönség számára is elérhetővé válik. Mint megtudtuk, a vállalkozáshoz Európa legsikeresebb üzletemberi köreibe tartozó személyek is jelezték társulásukat.

Már a kezdetektől sikereket várnak

Első lépésként a profi játékoskeret összeállításán dolgoznak, amely már ebben az évben sikeres tud lenni, de következik lassan a második szakasza a jégkorong fejlesztésének. „Az utánpótlás-nevelésbe is be akarjuk vinni azt a profizmust, amit külföldön, nagy hagyományú hokinemzeteknél láthatunk” – közölte Balázs. Hozzátette, nem véletlenül választottak orosz játékosokat.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

„Úgy gondolom, az orosz mentalitás áll legközelebb a székely-magyar néphez. Mindkét népet az a tudat jellemzi, hogy minden eredményért keményen meg kell küzdeni, éppen ezért kitartásunk is hasonló.

De a gyergyói klíma is hasonlít az oroszhoz, szimbólumunk, a medve is azonos, és persze nemzeti sportunk, a jégkorong is.

És az is, hogy kemény munkával végül elérjük céljainkat” – foglalta össze Balázs Attila.

Nem túl gyors ez a gyergyói jégkorongban történő hirtelen változás? – vetődött fel a kérdés. Lehet, hogy vannak, akik szerint lassabban kellett volna építkezni. De erre az a válasz érkezett, hogy

a gyergyói szurkolók sok éve várnak arra, hogy olyan sikeres csapatuk legyen, amit megérdemelnek. Most jött el a lehetőség. Nem várhatunk újabb évtizedeket. Mostantól kell jöjjenek a sikerek.

A közönségtalálkozón felszólalt Nagy Zoltán polgármester és Barti Tihamér, a klub tiszteletbeli elnöke is. Köszönet hangzott el mindazok irányába, akik az elmúlt hetven év alatt dolgoztak azon, hogy a sikertelenségek ellenére is fennmaradjon a gyergyói hoki és alapot adjon a mostani fellendülésnek.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A vezetőség részéről Laczkó Levente arra kérte a szurkolókat, hogy becsüljék meg mindazt, amit a nyáron a pályán fejlesztettek. Szólt a szurkolókhoz Vaclav Novak sportigazgató és Vitalij Donika edző is, Laczkó Zsuzsanna pedig a GYHK most induló női csapatának mérkőzéseire hívta meg a sportág kedvelőit.    

Háromgólos sikerrel indult a GYHK hokitörténelme

Az első harmadban 1–1 volt az állás, a Gyergyói Hoki Klub történetének első gólját edzőmeccsen Benedek Roland szerezte, és a bukarestiek próbajátékosa, Oleg Zadolenko egyenlített. A második harmadban Alekszej Szimakov szerezte meg a nyáron szerződtetett KHL-egység első találatát.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A későbbiekben sem törte össze magát a gyergyói csapat, látható volt, hogy nem igazán fontos az eredmény. Végül így is simán, 6–3-ra nyert a Gyergyói HK. A közönség a meccs végén vastapssal köszönte meg a produkciót.

Eredmény: Gyergyói Hoki Klub–Bukaresti Steaua 6–3 (1–1, 1–0, 4–2), gólszerzők Csergő Hunor 2, Benedek Roland, Daradics Csaba, Alekszej Szimakov és Dimitrij Pesztunov 1–1, illetve Oleg Zadolenko, Florian Bocu és Andrei Filip 1–1.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Magyar válogatott térhet vissza, brazil szélső érkezhet a Sepsi OSK-hoz

Zajlik a labdarúgó Szuperliga tavaszi szezonjára a keret kialakítása a Sepsi OSK-nál, míg a fiúk Törökországban edzőtáboroznak, addig újabb és újabb lehetséges érkezőkről lehet hallani.

Aláírt a Rapiddal a Sepsi OSK középhátvédje

Biztossá vált, hogy a Sepsi OSK alapembere, Denis Ciobotariu a Bukaresti Rapidhoz igazolt, de csak a nyáron csatlakozik a fővárosiakhoz, a jelenlegi idény második felét még a háromszéki együttesnél tölti.

Székelyhon

Szinte lehetetlen feljutni Hargitafürdőre

Aki nem indult útnak időben – a kora délelőtti órákban – Hargitafürdőre, az sízés, hódeszkázás, szánkózás vagy kikapcsolódás, séta helyett tumultusra, forgalmi fennakadásra, várakozásra számíthat. Így volt ez a napokban, és ez várható egészen keddig.

`
Krónika

Rögtön itt is van az idei első hosszú hétvége, további hatra készülhetünk

A mindig hétvégére eső húsvéti és pünkösdi szabadnapokat is beleértve a romániai munkavállalóknak hét hosszú hétvégéjük lesz idén, az első négynapos minivakáció szombaton kezdődik.

Krónika

Schengeni csatlakozás ide, határőrizet megszűnése oda, Bulgária felé nem lesz zökkenőmentes az átkelés

A bolgár hatóságok január 8-ától újraindítják a teljes felújítási munkálatokat a Giurgiu és Rusze közötti Duna-híd bulgáriai oldalán – tájékoztatott közleményében a román külügyminisztérium.

Főtér

A nagyhatalmak árnyékában alakult Románia és Magyarország külpolitikája a Trianon utáni időszakban

Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.

Ez is érdekelheti

Kevin Constantine szerint a Sportklub fáradt

A zöld-fehérek könyörtelenül kihasználták a csíkszeredai együttes hibáit, és négy góllal nyertek a Vákár Lajos Műjégpályán. A 6–2-es vendégsikert hozó péntek esti Sportklub–Ferencváros jégkorong Erste Ligás mérkőzés után az edzők nyilatkoztak.

Büntetők után két pontot otthon tartott a Brassói Corona

Fordulatos és kiegyenlített csatát követően büntetőkkel dőlt el a Brassói Corona és a Debreceni EAC párharca a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

Sokat hibázott a Sportklub, könyörtelenül kihasználta a Fradi

Vendégsikerrel zárult a péntek esti Sportklub–Ferencváros mérkőzés a jégkorong Erste Ligában. A zöld-fehérek könyörtelenül kihasználták a csíkszeredai együttes hibáit, és elvitték mind a három pontot.

Gólfesztivált rendezett a Gyergyói HK

Leiskolázta a GYHK a FEHA19 együttesét. A piros-fehérek pénteken este a játék minden elemében magasan felülmúlták az ellenfelüket, és másodszor jutottak el 10 gólig ebben a szezonban a jégkorong Erste Ligában.

Székely edző és játékosok a magyar U18-as női jégkorong-válogatottban

Hokivébére készül a magyar U18-as korosztályú női jégkorong-válogatott. A világbajnokság január 5-én rajtol a budapesti Tüskecsarnokban, a keretnek és a stábnak is van székelyföldi születésű tagja.

A bíró felé lőtte a korongot, eltiltották a GYHK játékosát (videóval)

A Gyergyói Hoki Klub nem számíthat a péntek esti FEHA19 elleni összecsapáson Konsta Mesikammenre, akit a jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága egy mérkőzésről eltiltott.

Erősített a Ferencváros, de a KHL-es kapus nem játszik az erdélyi túrán

Teljes fordulót rendeznek pénteken és vasárnap a jégkorong Erste Ligában, ahol az erdélyi csapatok a Ferencvárost, a Debrecent és a FEHA19 csapatát fogadják. A FTC több játékost igazolt az elmúlt időszakban, legutóbb a lett kapus Janis Kalnins érkezett.

Jobb volt a GYHK – így látták az edzők az év első székely rangadóját

Mind az évvégi, mind az új év eleji székely rangadó egygólos gyergyói győzelmet hozott. Ebben meghatározó szerepe volt a két kapusnak, Rinne és Adorján is remekül teljesített. Az edzők így látták a szerdai meccset.

Ismételten a gyergyóiak nyertek a székely hokirangadón

Akárcsak Csíkszeredában a múlt év utolsó meccsén, úgy Gyergyószentmiklóson is igazi rangadóhoz méltó, kiélezett meccset vívott az új esztendő első napján a Gyergyói Hoki Klub és a Sportklub. A telt ház előtt zajlott összecsapást ismét a GYHK nyerte.

A GYHK edzője szerint nagyon jól működött a létszámhátrányos játékuk a Sportklub ellen

A jégkorong Erste Liga székelyföldi rangadóján az éllovas Gyergyói HK az utolsó harmadban egy perc alatt két gólt ütve fordított és nyert a Csíkszeredai Sportklub vendégeként. A hétfő esti összecsapást az edzők értékelték.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!