HIRDETÉS

Gyergyói HK: előbb a Titánok, aztán a Vasas

A Titánok ellen kétszer is kínos vereséget szenvedett a GYHK. Most ezt feledtetnék. Archív

2018. október 19., 09:55

Két héten belül harmadszor csap össze a gyergyószentmiklósi hokicsapat a Titánokkal. A Vasassal most lesz az első meccs.

2018. október 19., 09:55

A Gyergyói Hoki Klub számára csakis a visszavágás lehet a cél a péntek esti mérkőzésen, amikor a Fehérvári Titánokat fogadják. A Titánokkal két héten belül harmadszor csapnak össze a piros-fehérek. Az eddigi két mérkőzés bőven ad okot arra, hogy a Vitalij Donika–Vaclav Novak edzőpáros által irányított gyergyóiak bebizonyítsák, nem az az igazi arca a csapatnak, mint amit a hazai jégen 3–6-ra, idegenben 2–6-ra elveszített meccseken mutattak.

Ráadásul Gyergyószentmiklóson háromgólos előny után maradtak alul a hazaiak, lényegében azért, mert nem találták az ellenszert a fehérváriak kanadai légiósa, Lewis megmozdulásaira. Székesfehérváron pedig négy perc alatt kaptak öt gólt...

Vasárnap a Schiller-Vasas lesz a vendég Gyergyószentmiklóson. Ezzel az alakulattal még nem találkozott a GYHK. Az Erste Liga utolsó helyén álló budapesti fiatalok ugyan még nem tudtak nyerni rendes játékidőben, és hosszabbításban is csak egyszer, de intő jel, hogy Brassót is hosszabbításra tudták kényszeríteni.

Tény: a Gyergyói Hoki Klub nem hibázhat többször, a rájátszásba jutáshoz elengedhetetlenül fontos a tabellán hátrább található csapatok ellen begyűjteni a pontokat.

Véget kell vetnünk a rossz sorozatnak. Csíkszereda legyőzése után két olyan csapattal találkoztunk, amelyek a legjobbak közé tartoznak, kiadtunk magunkból mindent, nagyon akartuk a győzelmet, de nem sikerült.

A Titánokkal a Fradi elleni találkozó másnapján kellett játszanunk, és őket segítette az EBEL-csapat egy sora is. A második harmadban kijött a fáradtság, és a hibákat megbüntették. Az edző, Donika a szünetben ezek után is úgy lelkesített, hogy az utolsó húsz percre is úgy mentünk ki, meg fogjuk mutatni, ha a meccset nem is, de a harmadot meg fogjuk nyerni. Megcsinálták a fiúk. Most is mindent megteszünk a győzelemért, várjuk a szurkolókat, hogy segítsenek nekünk ebben. Mi keményen dolgozunk, küzdünk, az ehhez szükséges plusz erőt azonban ők, a hangos csarnok tudják adni” – fogalmazott Vaclav Novak sportigazgató, másodedző.

HIRDETÉS

A Fehérvári Titánok ellen pénteken 18.30-kor, a Schiller-Vasas ellen vasárnap szintén ugyanabban az időpontban játszik a Gyergyói HK. Belépők a megszokott helyeken válthatók, elővételben férfiaknak 15, gyermekeknek, nyugdíjasoknak és nőknek 10 lejért.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: megdöbbentő, mennyire magyarellenes légkör uralkodik a Román Labdarúgó-szövetségben

Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

`
Krónika

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Krónika

„Sokkoló valótlanságokat” tartalmaz az Európai Bizottság elutasító válasza az SZNT elnöke szerint

Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.

Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Ez is érdekelheti

Kanadai légióssal bővült a Csíkszeredai Sportklub támadósora

Kanadai játékos csatlakozik a Csíkszeredai Sportklub keretéhez: a 32 éves csatár, Reid Petryk az ECHL-ből, a Tulsa Oilers együttesétől érkezik a kék-fehérekhez.

Kevesebb légiós, több fiatal – hétvégén rajt az Erste Ligában

Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.

A Fox Hockey sikerével zárult a Három Nemzet Női Jégkorongtorna

Igazi női hokicsemegét kínált a hétvégén a Gyergyószentmiklósi Műjégpálya: négy csapat részvételével rendezték meg a Három Nemzet Női Jégkorongtornát, amely végül a hazai Fox Hockey diadalával zárult.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Túl nagy volt az Ágyúsok hátránya, nem álltak talpra a GYHK ellen

Négygólos hátrányt szedett össze a Háromszéki Ágyúsok a Gyergyói Hoki Klub fiataljai ellen. A különbségből ugyan sikerült faragni, de a pontokat a piros-fehérek gyűjtötték be.

Az újonc többször egyenlített a Corona ellen, a Brassóé volt az utolsó szó

Az elején minden a papírforma szerint alakult a román hokibajnokság vasárnap délutáni találkozóján. A Bukaresti Red Hawks azért tett arról, hogy ne legyen sima meccs.

Az utolsó simítások az Erste Liga csapatainál, véglegesítik kereteiket

Rövidesen indul a 2025–2026-os Erste Liga-idény, a kluboknál pedig lassan lezárul az átigazolási időszak. Egyre kevesebb a bejelentés, a hangsúly fokozatosan áttevődik a felkészülési mérkőzésekről a tétmeccsekre.

Fiatalos lendülettel gázolt át a GYHK a Sportulon

A Sportul Studențesc ellen évek óta kötelező a győzelem minden klub számára, és a Gyergyói Hoki Klub fiataljai sem okoztak csalódást: szombat délben 18–2-re ütötték ki a bukarestieket a romániai bajnokság alapszakaszában

Fölényesen győzte le az új fővárosi csapatot a GYHK

Magabiztos győzelemmel kezdte az új idényt a címvédő Gyergyói Hoki Klub, pénteken este hazai közönség előtt 7–1-re nyert a Bukaresti Red Hawks ellen a romániai jégkorongbajnokság nyitónapján.

Átgázolt bukaresti ellenfelén a Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub parádés formában kezdte a jégkorongszezont: 27 góllal ütötte ki a Sportul Studențesc csapatát. A Vákárban rendezett szezonnyitón szinte mindenki betalált, a közönség igazi hokigálát kapott.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!