Szombaton és vasárnap 18.30-tól rendezik meg a párharc harmadik és negyedik csatája, miután a „civisvárosban” elosztották a felek a győzelmeket.
Debrecenben az első találkozón 2–1-re nyertek Gógáék, majd pedig szerda este egy balszerencsés gól miatt maradt alul 0–1-re a piros-fehér alakulat. Az mindkét mérkőzésen látszott, hogy Mikael Tisell alaposan felkészítette csapatát a rájátszásra, pontosan tudja a társaság, hogy mi kell a DEAC legyőzéséhez és a továbbjutáshoz.
Mindez jó alapot biztosít a folytatásra, a hazai pálya és a várhatóan forró hangulat jelentheti az a pluszt, ami a gyergyóiak javára döntheti el a nagyon kiélezett párharc két soron következő mérkőzését.
Az már tudható, hogy itt nem zárul le a küzdelem, bármilyen eredmények is szülessenek, jövő héten szerdán ismét Debrecenben találkozik a két csapat.
A GYHK számára egyértelmű cél: előnnyel utazni az ötödik meccsre. Ehhez mindkét hazai meccset hozni kell.
A Gyergyói Hoki Klub közzétette, hogy az Erste Liga és a romániai bajnokság hazai rájátszás-mérkőzéseire 25 lejbe kerül a belépő. A korábbiaktól eltérően nem lesz külön nyugdíjas- és nők számára kiadott jegy. Fontos tudni azonban, hogy 135 centiméternél kisebb gyermekek ingyen léphetnek be a meccsekre.
A szezon elején kiadott bérleteket az alapszakaszra, és a középszakaszra lehetett megváltani, és ezek a hátralévő romániai alapszakasz mérkőzéseken is érvényesek lesznek, de a rájátszás összecsapásaira már jegyet kell váltania az eddigi bérlet tulajdonosoknak is. Számukra azonban előnyt jelent, hogy a bérletük felmutatásával az eddig lefoglalt helyük elfoglalására továbbra is jogosultak.
A rájátszásra nem ad ki újabb bérletet a GYHK, azaz az eddig bérlettel rendelkezők is jegyet kell váltsanak.
Ez nem vonatkozik az új VIP szektor ülőhelyeire megváltott arany fokozatú támogatói bérletek tulajdonosaira. Az ő bérleteik érvényesek maradnak a szezon végéig.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!