Uralta az első játékrészt a vendég Sportklub, Beczéék sokkal több gólhelyzetet alakítottak az első húsz percben, és távol tartották kapujuktól a házigazdákat. A székelyföldiek háromszor is betaláltak az első harmadban, mindhárom gól szép akció végén született: kétszer Yellow Horn lőtte a korongot a felsőbe, a harmadik találatnál pedig Salló értékesítette Becze pontos passzát.
Az első szünet után Blackwater és Wishart révén lőtt villámgyorsan két gólt (0–5) a székelyföldi alakulat, majd okosan tartotta ötgólos előnyét. A középső játékrész utolsó perceiben emberelőnyhöz jutott az Acélbikák csapata, de ezt kivédekezték az erdélyiek, a második szünet előtt négy másodperccel pedig Yellow Horn meglőtte harmadik gólját, a kapusról kipattanó korongot az üres kapuba juttatta (0–6).
Kettős emberelőnybe kerültek a harmadik játékrész elején a vendégek, ezt Taratuhin váltotta gólra (0–7), majd a 48. percben egy csel után Láday közelről bombázott az Acélbikák kapujába (0–8). A sportszerű mérkőzést az 53. percben egy Pozsár–Fodor ökölpárbaj szakította meg, majd ezt követően Farkas Tamás lőtt egy védhetetlen bombagólt a jobb felsőbe (0–9). Az utolsó percekben a házigazdáknak sikerült a becsületgól, az 59. percben Turcotte volt eredményes. A Sportklub kapuját Makszim Szamankov védte a Fejér megyei mérkőzésen.
Ez volt a két csapat második mérkőzése a 2020–2021-es szezonban, és érdekesség hogy pontosan három hónappal korábban, szintén egy 13-ai napon, október 13-án a Sportklub 10–4-re nyert Dunaújvárosban.
A csíkiak számára következik a két MAC HKB Újbuda elleni összecsapás – pénteken és szombaton a budapesti Tüskecsarnokban.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!