Jó iramú, kiegyensúlyozott játékot hozott az első harmad, amikor a Sportklub lőtt többet kapura, de a tizenöt próbálkozásból csupán egy kapuvasig jutott. A túloldalon a csíkiak védekezési hibáját kihasználva az üresen hagyott Jászai megszerezte a vezetést (1–0).
A második harmad elején újabb hibát követett el a védekezésben a Sportklub,
korongot veszített saját harmadában, a kapu előtti kavarodásban pedig Fitzgerald a hálóba kotorta a játékszert (2–0).
Nem birtokolta többet a korongot, és nem lőtt többet kapura a Fradi a Sportklubnál, de az újabb gólt ismét a zöld-fehérek lőtték, emberelőnyös szituációban Nagy Gergő volt eredményes a 36. percben (3–0).
Ez maradt a végeredmény, hiszen a a mérkőzés hátramaradt részében három kétperces emberelőnye volt a vendégcsapatnak,
de egyszer sem tudta legyőzni Arany Gergelyt, a Fradi kapusát.
Sorozatban ez volt a zöld-fehérek tizenkettedik nyertes mérkőzése.
Ebben az idényben a harmadik mérkőzés a Sportklub és a Ferencváros között, a Fradi mindkét hazai találkozóját megnyerte (7–3 és 3–0), a Sportklub pedig az idény elején büntetőlövések után 7–6-ra győzte le hazai pályán a zöld-fehéreket.
Fodor Szabolcs, a Ferencváros vezetőedzője: „Nagyon elégedett vagyok! A srácok nagyot melóztak, csúsztak-másztak, blokkoltak, így a legtöbb gólos csapatot sikerült lenulláznunk... Tizenhat új játékosunk van, az idény első napja óta azon dolgozunk, hogy csapattá érjünk, szerencsére hamar sikerült, nagyon jó brigád alakult ki. Ugyanígy kell dolgoznunk továbbra is, mert ugyan tizenkétszer nyertünk egymás után, ám a földön kell maradnunk, és egy szabadnap után folytatni a kemény munkát”.
Hozó Levente, a Sportklub másodedzője: „Megvoltak a lehetőségeink,
Hosszú lett ez a túránk, a negyedik meccset játszottuk öt nap alatt, érződött, hogy kicsit elfáradtunk. A Fradi remekül védekezett, rengeteget blokkoltak a védői, míg a mieink elaludtak a második kapott gólnál, és onnan már nem tudtunk visszajönni. Viszont még az alapszakasz felénél sem tartunk, úgyhogy előre kell néznünk”.
Erste Liga, alapszakasz:
Ferencváros–Sportklub 3–0 (1–0, 2–0, 0–0),
gólszerzők: Jászai Dávid (15. perc), Myles Fitzgerald (23.) és Nagy Gergő (36.). Kapura lövések: 21–38. Büntetőpercek: 10–6. Játékvezetők: Nagy Attila és Haszonits Miklós, illetve Kis–Király Barna és Muzsik Norbert.
Az állás
1. Csíkszereda 42 pont (17 mérkőzés)
2. Ferencváros 37 (15)
3. Debreceni EAC 28 (15)
4. Brassói Corona 27 (15)
5. Újpesti TE 25 (13)
6. Dunaújváros 22 (13)
7. Fehérvári Titánok 16 (12)
8. Gyergyói HK 16 (15)
9. Hokiklub Budapest 8 (13)
10. Vienna Capitals II. 8 (13)
11. Schiller-Vasas 5 (14)
A további program
Péntek: Sportklub–Debrecen (18.30), Vienna II.–Vasas (18.50), Újpest–Titánok (19), Dunaújváros–Ferencváros (19) és Hokiklub Budapest–Brassó (19.40).
Vasárnap: Hokiklub Budapest–Dunaújvárosi Acélbikák (16.00), Gyergyói HK–Debreceni EAC (18.30), Ferencváros–EV Vienna Capitals II. csapata (19.00) és Újpesti TE–Brassói Corona (19.30).
Hétfő (október 29.): Sportklub–Gyergyói HK (18.30), Vasas–Brassó (18.40), Fehérvári Titánok–Hokiklub Budapest (19.30) és Ferencváros–Újpest (21.00).
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!