Nagyszerűen, lendületesen játszott a Gyergyói Hoki Klub, egymás után dolgozta ki a szebbnél szebb helyzeteket, s zsinórban lőtt három gólt a galaci ketrecbe. Ezzel csak az volt az egyetlen probléma,
hogy az elődöntős párharc 50. percétől volt ez igaz,
amikor már 0–6 állt az eredményjelzőn, és már eldőlt, hogy a Duna-partiak fognak a bajnoki címért küzdeni.
A fehérorosz bíró, Jevgenyij Goncsarov által profin vezetett találkozó alatt 50 percen át rá sem lehetett ismerni arra az együttesre, amely a szezonban büszkévé tudta tenni a szurkolóit, és kiérdemelte az ellenfelek elismerését is.
Néhány fiatalabb játékos kivételével
a többség nagyon motiválatlanul vitte ki a pályára a piros mezeket,
és Galac élt a könnyű lehetőséggel, Fefelovék gyakorlatilag azt csináltak, amit akartak. Úgy, ahogy az elődöntő első két meccsén is tették. Az első húsz percben Ribalko és Zabludovszkij kezdték el a gólgyártást, és ha még itt reménykedhetett valaki, a mérkőzés közepén Nyezsnamov alakította 0–3-ra az állást.
A harmadik harmad elején további hármat rámoltak be a vendégek, és megérdemelten nyerték a találkozót, illetve jutottak tovább a döntőbe. Az utolsó tíz percben mutatott hoki
a GYHK részéről csak szépségtapasz volt.
Pesztunov, Steén és Bobcek gólja is szépségdíjas lehetett volna, de ezúttal nem sok örömet okoztak a szurkolóknak.
Romániai jégkorongbajnokság, elődöntő, 3. mérkőzés:
Gyergyói Hoki Klub-Galaci CSM 3–6 (0–2, 0–1, 3–3),
gólszerzők: Dmitrij Pesztunov (51.), Oskar Steén (52.), Igor Bobcek (58.), illetve Mihail Ribalko (5.), Denisz Zabludovszkij (19.), Alekszandr Nyezsnamov (30., 41., 47.), Anton Butoocsnov (49.).
Kapura lövések: 34–40.
Kiállításpercek 6–4.
A párharcot 3–0-ra a Galaci CSM nyerte.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!