Hirdetés

Francia példa, gyergyói fejlődés – élményből tanultak a piros-fehérek Angers-ben

Habár mindhárom meccsét elveszítette a GYHK, nem játszott egyik találkozón sem alárendelt szerepet
Fotó: Rokai Attila/GYHK

Van, amiben az Angers jár előrébb, de a gyergyóiak rengeteget tanulhattak abból, amit Franciaországban láttak. A Kontinentális Kupa elődöntő tapasztalata – ha egyelőre jégkorong eredmények tekintetében nem is volt siker – idővel kamatozni fog.

2025. november 19., 18:57

Számos párhuzam, hasonlóság fedezhető fel a Ducs d’Angers (magyarul Angers Hercegei) és a Gyergyói Hoki Klub között. A francia jégkorongklub 1982-ben alakult, ugyanabban az évben, amikor Gyergyószentmiklóson átadták a jégpályát. A francia csapat 37 éven át egy 1080 férőhelyes, mára már legendássá vált kis csarnokban, a Harasban játszott. A lelkesedés és a szenvedély azonban idővel kinőtte a helyet: az épület elavulttá vált. Ahogy a Gyergyói Hoki Klub tulajdonosai megépítették a Remete Ice Arénát, úgy pár évvel korábban az Angers is megtette ezt. 2019-ben megnyílt az IceParc, amely 3586 férőhelyes, és már a megálmodásakor a sport- és élményközpontú megközelítés volt a vezérelv.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Hirdetés

A Ducs számára a kezdeti évtizedek után egy vezetőváltás hozta meg az áttörést (ahogyan Gyergyóban is) és négy Francia Kupát nyertek eddig.

Az elsőt 2007-ben, a legfrissebbet pedig 2025-ben. A Ligue Magnus bajnoki trófea még nincs a vitrinjükben. Tavaly ezüstérmesek lettek, idén pedig vezetik a tabellát.

A GYHK-nak már teljes a romániai csapatok számára megszerezhető trófea kollekciója és az új csarnok is megad minden feltételt a további sikeres szerepléshez.

Amiben azonban (még) előrébb járnak a franciák, az a közönségnek nyújtott élmény. Látszik, hogy a hokirajongók mellett élményt akarnak adni mindenkinek, még azoknak is, akik kevésbé jönnek izgalomba magától a sporttól. Látvány, hangulat, show – minden együtt dolgozik azon, hogy a néző visszatérjen.

•  Fotó: acebook.com/DucsdAngers Galéria

Fotó: acebook.com/DucsdAngers

A Kontinentális Kupa meccsein a teljesen (vagy majdnem teljesen) megtelt csarnokban a fényjátékok, a jégfelületre vetített animációk, a zenei effektek és a műsorvezető energikus rigmusai egyszerre szórakoztatták és felpörgették a jelenlévőket. Volt, aki számára talán nagyobb élményt jelentett a szünetek látványos show-ja, mint maga a mérkőzés. Hozzátette a maga részét ehhez a csarnokban kapható és fogyasztható csapolt sör is.

A hazai csapatot két szurkolótábor is buzdította a pálya két végéből, felváltva dobolva és énekelve. De a GYHK szurkolói sem nézelődni utaztak Angers-be: a piros-fehér rigmusok, szurkolói nóták és a dobszó megállták a helyüket a hazai szurkolókkal folytatott párbajban.

A csarnok szpíkere többször elismeréssel szólt róluk, a hazai nézők pedig a zárómeccs után nagy tapssal köszönték meg a gyergyóiak sportszerű jelenlétét.

•  Fotó: Rokai Attila / GYHK Galéria

Fotó: Rokai Attila / GYHK

Az IceParc lelátóin ott voltak azok a szakemberek is, akik a Remete Ice Aréna megépítésében és működtetésében kulcsszerepet játszanak. Bár az angers-i csarnok méretben nagyobb, több technikai szempontban a gyergyóremetei aréna korszerűbb – vonták le a következtetést. A látványelemeket, a show felépítését azonban figyelmesen követték – és biztos, hogy már körvonalazódik is a fejekben, hogyan fogják mindezt adaptálni otthon, még erősebb hatást elérve.

A GYHK nyert meccs nélkül volt kénytelen hazatérni, de az ott látott jó példák hazahozása, a szerzett tapasztalat meg fogja hozni a fejlődést úgy a csapat játékában, mint Remete Ice aréna rendezvényein is. És egyszer talán egy IceParc szintű, 3586 férőhelyes csarnok Gyergyószentmiklóson is megnyílik majd...

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Megérkezett az első nyári igazolás a Sepsi OSK-hoz

Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.

Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

`
Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

Megismerte csoportellenfeleit a vébén a romániai hokiválogatott

A Divízió I/B jelű világbajnokságon érdekelt romániai felnőtt jégkorong-válogatott Japán, Dél-Korea és Spanyolország ellen játszik a jövő évi torna csoportkörében.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Bejelentették Sofron távozását is a Fraditól

Egyszerre tizenegy távozását tette közzé az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban szereplő FTC. A névsorban ott van a csíkszeredai születésű, magyar válogatott Sofron István is.

2027-es elit-vb: a magyarok elkerülték a házigazdát

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) véglegesítette a jövő évi németországi világbajnokság csoportjait. A magyar válogatott kemény kihívások elé néz, de egy fontos ellenfelet elkerült.

A bajnok Gyergyói Hoki Klub helyett az ezüstérmes Brassói Corona indul a Kontinentális Kupában

Visszalépett a jégkorong Kontinentális Kupán való részvételtől a Gyergyói Hoki Klub, helyette a Brassói Corona képviselheti Romániát az európai kupasorozatban.

Megint a hosszabbításban veszítették el a hokidöntőt a svájciak

Svájc hazai környezetben sem tudott aranyat nyerni, Finnország ötödszörre lett világbajnok. Norvégia szenzációs sikerként élhette meg az A csoportos jégkorongvébét, ahonnan bronzzal térhetnek haza Kanada legyőzése után.

Történelmi aranyéremre hajt Svájc, Finnország visszahódítaná a trónt

Vasárnap rendezik a zürichi Swiss Life Arenában a 2026-os A csoportos jégkorong-világbajnokság éremmérkőzéseit. Az esti döntőben a házigazda Svájc és Finnország csap össze az aranyért, míg a bronzmeccsen Kanada és Norvégia lép jégre.

Alaposan megkavarták 2027-től a divíziós hokivébék lebonyolítását

Fontos döntéseket hozott a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) zürichi éves kongresszusa, ahol nyilvánosságra hozták a 2027-es világbajnokságok helyszíneit és csoportbeosztásait, valamint jelentős versenyrendszer-reformot is elfogadtak.

A norvég hokiválogatott története legragyogóbb pillanatait éli

Története során először játszhat elődöntőt Norvégia az A csoportos jégkorong-világbajnokságon, ellenfele a házigazda Svájc lesz, míg a másik ágon Kanada–Finnország párharcot rendeznek.

Már a hokivébé negyeddöntőjében megismétlődik az olimpiai finálé

Kialakult a negyeddöntő mezőnye a Svájcban zajló 2026-os jégkorong-világbajnokságon: a keddi csoportzáró mérkőzések után eldőlt, hogy már a nyolc között összecsap egymással az olimpiai döntő két résztvevője, a Kanada és az Egyesült Államok.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!