A kanadai-olasz kettős állampolgárságú, 57 éves szakember tavaly novemberben vette át a székelyföldi jégkorongegyüttes irányítását, amellyel sikerült megnyernie az Erste Ligát és a romániai bajnokságot is.
„A tavalyi szezonban elvégzett munkájánál nem kell jobb ajánlólevél, ahol indultunk nyertünk. A közös munka eredményeként mindig megtaláltuk a győzelemhez vezető utat. A célok ismertek. Idén is ugyanez a feladat, Hozó Leventével párban sikerre kell vezessék csapatunkat” – olvasható a csíkszeredai klub közleményében.
A Sportklub kerete június elejétől készül az új szezonra, az egyéni és csoportos edzések után augusztus 8-án Csíkkarcfalván, a Székelyföldi Jégkorong Akadémiánál elkezdik a jeges edzéseket. Az első nyári felkészülési mérkőzést augusztus 19-re tervezték, amikor Kézdivásárhelyen a Háromszéki Ágyúsok ellen fognak jégre lépni.
A klub korábbi közlése szerint az előző szezonbeli keretből Adorján Attila kapus, továbbá Eduard Căsăneanu és Gecse Hugó szerződést hosszabbított, az eddigi egyetlen új igazolás pedig a gyergyószentmiklósi Ferencz-Csibi Róbert.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!