A 20 éves csatár Csíkszeredából indult, a székesfehérvári utánpótlásban fejlődött tovább, a múlt szezont a Titánoknál játszotta végig.
A 186 centi magas, balkezes támadó az U20-as korosztály legutóbbi divízió I/A világbajnokságon is szerepelt a magyar válogatott színeiben.
A GYHK első bejelentett új játékosának leigazolásáról Szilassy Zoltán edző így fogalmazott:
„Azzal kell kezdenem, hogy a mi csapatunk 90 százalékban már készen állt, kis változtatásokkal ugyanaz a csapat fog szerepelni a következő szezonban, is mint tavaly. A változtatásoknál figyelembe kell vennünk a most bevezetésre kerülő Erste Liga pontrendszert, melynek alappillére, hogy legtöbb 17 1 pontnál nagyobb értékű játékost lehet használni egy meccsen, 5 helyet pedig fenn kell tartani a 0, vagy fél pontos fiataloknak. A három erdélyi csapat pedig ebből a szempontból hátrányban van, hiszen a minőségi, Erste Liga szintű fiatalok Magyarországon vannak. Ott kellett tehát szétnéznünk.
Bízom benne, egymás segítségére leszünk: mi a klub, az edzők segíteni tudjuk őt és ő a teljesítményével segíteni tudja a céljaink elérését”.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!