„Örömmel jelentjük be, hogy mindenben sikerült megegyezni, így hazatér Csíkszeredába és a Sportklubnál folytatja pályafutását a fiatal Simó Joel Ábel. Joel a svájci utánpótlás-bajnokságból, a Lyss U20-as csapatától érkezik hozzánk, hogy kapustársaival, Adorján Attilával és Makszim Szamankovval együttesen nekivágjanak az előttünk álló szezonnak. Céljainkat ismeri, és azért fog dolgozni, hogy fejlődése mellett a legjobb tudásával segítse a csapatot, amikor rá kerül a sor” – áll a Sportklub közleményében.
Korábban Jevgenyij Szkacskov, Karel Kubát, Garrett Clarke, Gecse Hugó, Eduard Căsăneanu és Adorján Attila (kapus) hosszabbított szerződést a Sportklubbal, továbbá a következő szezontól a gyergyói Ferencz-Csibi Róbert is a csíkszeredai bajnokcsapatot erősíti.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!