Hirdetés

Fiatal, finn–magyar edzőpáros veszi át a Gyergyói Hoki Klub irányítását

Markus Juurikkala a GYHK új vezetőedzője
Fotó: GYHK

Markus Juurikkala a Gyergyói Hoki Klub új vezetőedzője, segédedzőként pedig Szaller Márk kezdi el a munkát a piros-fehéreknél. A célok nem változtak, a következő szezonban is az első helyet célozza meg a GYHK.

2024. május 13., 10:49

Fiatal és motivált edzőpáros érkezik a Gyergyói Hoki Klub padjára, Markus Juurikkala az UTE csapatát irányította az elmúlt szezonban, míg Szaller Márk a BJA U20-asait és U21-eseit vezette, de emellett másodedzőként már öt éve dolgozik az U17-es és U18-as magyar jégkorong-válogatott stábjában is.

Hirdetés

Amint a GYHK közösségi oldalán közzétett bejelentésben olvasható, a 36 éves finn edző az Újpest előtt hazájában és Svájcban dolgozott utánpótlásedzőként több csapatnál is, majd 2018-tól az Alpesi Ligában szereplő Bergenzerwald együttesét irányította. A 28 éves magyarországi másodedző 2019-ben kezdte el az edzői pályafutását a Ferencváros U18-as és U21-es csapatánál.

Szaller Márk segíti majd Markus munkáját •  Fotó: forrás: Szaller Márk Galéria

Szaller Márk segíti majd Markus munkáját
Fotó: forrás: Szaller Márk

Az új edzői stábot már sportigazgatóként Szilassy Zoltán választotta ki, áll a Gyergyói Hoki Klub közleményében.

„Markusnak egy kész csapatot kell átvennie, aminek megvannak a nehézségei és előnyei is. Egy olyan edzőt kerestünk, aki ismeri a ligát, ismeri a csapatot is. Három vagy négy név is felmerült és számos egyeztetés, személyes beszélgetés után esett rá a választás. A kapcsolatot akkor vettük fel vele, miután továbbjutottunk az UTE ellen és persze mielőtt megállapodtunk volna alaposan informálódtunk róla.

Ő egy fiatal, szorgos, sokat videózó, sokat elemző gondolkodó edző, aki öt évet is dolgozott légiós edzőként egy csapatnál, azaz szeret építkezni, nem pedig ugrálni egyik helyről a másikra”

–fogalmazott Szilassy.

•  Fotó: forrás: GYHK Galéria

Fotó: forrás: GYHK

„Márk volt játékosom az Újpestben, és a junior válogatottban is. Fiatalon kellett abbahagynia a jégkorongozást és átlépnie az edzői pályára. Szorgalmas, motivált, tanulni vágyó szakember, az edzői fejlődését illetően nagyon jó lépés számára az, hogy nálunk dolgozhat. Két-három éve többször felmerül, hogy csatlakozna Gyergyóhoz és most jött el az ideje” – folytatta a sportigazgató.

Jukka Kontsas jelenti a hidat az új és stáb és a csapat között, aki videóelemzőként és kapusedzőként is viszi tovább a korábbi vonalat és segíti az edzőket az integrálódásban.

•  Fotó: forrás: Szaller Márk Galéria

Fotó: forrás: Szaller Márk

„Fiatal, motivált új edzői páros kezdi el a munkát, akik megfelelően tudnak segíteni a Gyergyói Hoki Klubnak a céljaink elérésében. Topcsapat vagyunk, és most is a tetejét célozzuk meg. Újra meg akarjuk nyerni az Erste Ligát. Ez természetesen nyomást is jelent az új edzői stábra és a játékosokra is, de ezt édes teherként kell megélni. Az első cél mindig az, hogy bejussunk a rájátszásba, de addig is most egy hosszú alapozás következik, majd egy hosszú folyamatos fejlesztés, hogy aztán készen álljunk a legnagyobb kihívásra” – vázolta a célokat Szilassy Zoltán.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Távozott az FK Csíkszereda volt gólfelelőse, a másodosztályban folytatja

Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.

Zártkapus lesz a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzés

Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.

Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Ez is érdekelheti

Új tájékoztató kiadványt indított a romániai hokibírók kollégiuma

Új kommunikációs eszközt hozott létre a Román Jégkorong-szövetség Központi Játékvezetői Kollégiuma (CCA), amelynek célja, hogy közérthető formában tájékoztasson a játékvezetéssel, szabályzattal kapcsolatos fontos tudnivalókról.

Gyenyisz Kuljas fia az Ágyúsokhoz igazolt

Újabb fiatal csatárral erősítette keretét a Háromszéki Ágyúsok: a klub szerződtette a 21 éves, orosz–román kettős állampolgársággal rendelkező Daniel Kuljast.

A véghajrában dőlt el a jégkorong Szuperkupa

Izgalmas, fordulatos mérkőzésen maradt alul a Gyergyói Hoki Klub a Brassói Coronával szemben a Szuperkupáért vívott összecsapáson. A kiegyenlített szombati meccsen a hazaiak 47 másodperccel a rendes játékidő vége előtt lőtték a mindent eldöntő találatot.

Fejlődést és jövőképet kínálnak a hokis lányoknak

Nemcsak a játékosok szakmai fejlődését, hanem jövőjük segítését is célul tűzte ki az a női jégkorong-játékosfejlesztő program, amelynek negyedik állomását tartották pár napja. Akár amerikai iskolák is megnyílhatnak a romániai lányok előtt.

Méltó ellenfél volt a Sapientia, a gólokat a gyergyóiak lőtték

Szezonkezdetnek teljesen vállalható, iramos mérkőzést vívott kedden este a Gyergyói Hoki Klub és a Sapientia U23. Az edzőmeccset a várakozások szerint a piros-fehérek nyerték, de az egyetemisták sem lehetnek elégedetlenek.

Búcsúmeccs, tesztelnek a csapatok, bérletárusítás a hokisoknál

Javában készülnek a hokicsapatok a közelgő idényre. Búcsúmeccset és felkészülési találkozót is rendeztek Brassóban, elkezdték a Csíkszeredai Sportklub-bérletárúsítást, jégen a Gyergyói Hoki Klub és a Sapientia U23 is.

Az Erste Ligát követően megvan a román hokibajnokság menete is

A felnőtt országos jégkorong-bajnokság új idényében ismét rájátszás dönt a bajnoki címről. A nyolccsapatos mezőnynek elkészítették a versenynaptárát, úgy állították össze, hogy a román pontvadászat az Erste Liga mellett párhuzamosan is működhessen.

A telt ház biztos, alig van jegy a hoki Szuperkupa-meccsre

Az új jégkorongszezon első trófeájáért a bajnok, a Gyergyói Hoki Klub és a Román Kupa-győztes, a Brassói Corona csap össze. Egy nap alatt felvásárolták a belépők nagy részét.

Fiatal tehetség tért haza, Lőrincz Konrád a Csíkszeredai Sportklubnál folytatja

Újabb saját nevelésű fiatal játékossal bővült a Csíkszeredai Sportklub kerete: Lőrincz Konrád hazatért, és a 2026–2027-es idényben a felnőttcsapatban bizonyíthat.

Rutinos hokissal erősödött az Ágyúsok hátsó alakzata

A Háromszéki Ágyúsok megszerezték a tapasztalt orosz-román kettős állampolgársággal rendelkező Timur Raszulov aláírását.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!