Korábban György Szilárd, Kedves Tamás, Kovács Előd, Kristó Csongor és Márton Botond igazolt át a Sapientia U23-tól a Sportklubhoz, őket most Both Péter követi.
„Esélyt kapott, bizonyított, így csatlakozhat hatodik játékosként a kék-fehérekhez Both Péter, a volt Sapientia U23-as játékos. Péter érkezése a Csíkszeredai Sportklubhoz a napokban még kérdéses volt, de az utóbbi két hétben mutatott elszántsága, kitartása és lankadatlan munkája meggyőzte vezetőségünket arról, hogy ennek az ifjú titánnak, köztünk a helye” – olvasható a csíki klub közleményében.
A 21 éves hátvéd Csíkdánfalván született, a Felcsík SK-nál kezdte a jégkorongot, és az elmúlt három szezont a Sapientia U23-nál töltötte. Tagja volt a romániai U20-as válogatottnak.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!