Benedek Roland, miután a Gyergyói ISK-nál megtanulta az alapokat, 17 évesen bemutatkozott a felnőttek közt a Progym színeiben, majd Debrecen és Miskolc U18-as és U20-as csapatában fejlődött, mielőtt három éve hazatért volna Gyergyószentmiklósra.
Az Erste Ligában viszonylag kevesebb játéklehetőséghez jutott, az előző két szezonban inkább a romániai bajnokikon szerepelt, azonban megvan benne a potenciál, hogy előrelépjen.
Erre utalnak a bejelentésben olvashatók is: „Biztosak vagyunk benne, hogy mindent belead, hogy egyik erőssége legyen a csapatnak, és megragadja a lehetőséget, hogy gólokkal, gólpasszokkal és az edző által rászabott munka lehető leghatékonyabb szintű teljesítésével igazolja tehetségét”.
Benedek Roland a Gyergyói Hoki Klub 2020–21-es keretének 19. játékosa.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!