Hirdetés

Felállt a padlóról a házigazda, de ezért nem adtak pontot

Nagy küzdelem volt a jégen, a britek jobban bírták a hajrát
Fotó: Tuchiluș Alex

2026. április 12., 22:13

Hiába állt fel háromgólos hátrányból és egyenlített 4–4-re a romániai U18-as válogatott, a hajrában a britek újra betaláltak, így pont nélkül maradt a házigazda a kézdivásárhelyi jégkorong-világbajnokság nyitónapján, vasárnap.

2026. április 12., 22:13

Nagy volt az érdeklődés a romániai válogatott első mérkőzése iránt, teltház volt a Deme László Műjégpályán, sokan be sem jutottak a sportlétesítményben. A torna harmadik meccse előtt tartották a hivatalos megnyitót, amelyen Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, Nagy Attila Ferenc, a Román Jégkorongszövetség elnöke és a nemzetközi hokiszövetség elnökségi tagja, Andrea Gios mondott rövid beszédet.

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Hirdetés

A házigazda beragadt a rajtnál, nem tudott mit kezdeni a brit rohamokkal, az ellenfél hat és fél perc alatt háromgólos előnyt építettek ki. A játékrész közepén sikerült felvenni az ellenfél ritmusát, a jégen is kezdtek látszódni, hogy a hazai fiúk kezdenek felébredni a hidegzuhanytól, érkeztek is a lehetőségek, de nem tudták a korongot átpasszírozni Thomason. A szünet előtt jöttek vissza a remények, amikor egy korongszerzést követően Cășăneanu bombája a britek ketrecében kötött ki.

A középső játékrészben már kiegyenlítettebb volt a küzdelem, a hazaiaknak emberelőnyben sem sikerült a zárkózás, aztán a meccs felénél a britek egy hibát kihasználva visszaállították a háromgólos előnyüket. Erre is szinte érkezett a hazai válasz, ám Gáll kapufát lőtt.

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Álomhokit hozott a harmadik harmad, a hazaiak fokozatosan dolgozták le hátrányukat: János találata adta meg az alaphangot, majd Bolocan lövése csorgott át Thomason a kapuba, 10 perccel a vége előtt ismét nyílttá vált a meccs. Ez újabb lendületet adott és az 55. perc kezdetén Szabó lövését követően robbant a Deme László Jégcsarnok: távolról kilőtte a jobb felsőt, 4–4!

Ez mentálisan felrázta a briteket, akik rögtön átvették az irányítást és dominálták a hajrát, a hazai fiúk pedig hősiesen védekeztek, Mardeléról kifelé pattantak a korongok, egészen az utolsó percig, amikor Meyers betalált. Hazai időkérés következett, majd mezőnyjátékos érkeeztt be a kapus helyébe is, ám Thomast ötödszörre már nem tudták legyőzni.

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

A fiúk küzdésből jelesre vizsgáztak, ám ezen az estén ezért csak a hazai közönség elismerése járt, pontot nem adtak érte. Következik hétfőn a horvátoktól látványos meccsen 7–4-es vereséget szenvedett Spanyolország elleni meccs.

Jégkorong, U18-as divízió II/A világbajnokság:
Nagy-Britannia–Románia 5–4 (3–1, 1–0, 1–3).
Gólszerzők: Ruben Terry (3.), Ricards Misins (5., 7.), Daragh Spawforth (32.), Joel Meyers (60.), illetve Adrian Cășăneanu (19.), János Dávid (47.), Tudor Bolocan (51.), Szabó Huba (55.).
Kapura lövések: 45–24.
Kiállítások: 6–8 perc.
•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Nagy-Britannia. Kapusok: Harry Thomas, Maximillian van Mullem. 1. sor: Joel Meyers, Jonas Bennett – Edgars Vengis, Theodore Malone, Daragh Spawforth. 2. sor: Robert Henderson, Harry Vant – Ricards Misins, Alexander Rushby, Ethan Lock. 3. sor: Liam Hine, Kingston McKenzie – Oskar Sagan, Joshua Seeback, Sean Reynolds. 4. sor: Oliver Croft Matthewman, Wesley Whealy – Beau Reader, Gilbert Whealy, Ruben Terry. Szövetségi kapitány: Jamie Elson.

Románia. Kapusok: Călin Mardale, Islik Mihály. 1. sor: Sándor Dániel, Berszán Bence – Gidró Gergő, Adrian Cășăneanu, Albert Vidor. 2. sor: Kolumbán Kevin, Matei Freciu – János Dávid, Kopacz Tamás, Tudor Bolocan. 3. sor: Szabó Huba, Csíki Balázs – Gáll Attila, Kovács László, Madarász Márk. 4. sor: Ilyés-Kósa Kristóf – Andrei Stănescu, Kolumbán Bátor, Péter Dániel, Sipos Márk. Szövetségi kapitány: Góga Attila.

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

A vébé mérkőzéseinek programja:

Április 13., hétfő
12.30 Japán–Horvátország
16.00 Nagy-Britannia–Kína
19.30 Románia–Spanyolország

Április 15., szerda
12.30 Kína–Horvátország
16.00 Nagy-Britannia–Spanyolország
19.30 Japán–Románia

Április 16., csütörtök
12.30 Horvátország–Nagy-Britannia
16.00 Spanyolország–Japán
19.30 Románia–Kína

Április 18., szombat
12.30 Kína–Spanyolország
16.00 Japán–Nagy-Britannia
19.30 Horvátország–Románia

A találkozókat a TVR Sport élőben közvetíti.

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Megérkezett az első nyári igazolás a Sepsi OSK-hoz

Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.

Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

`
Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

Megismerte csoportellenfeleit a vébén a romániai hokiválogatott

A Divízió I/B jelű világbajnokságon érdekelt romániai felnőtt jégkorong-válogatott Japán, Dél-Korea és Spanyolország ellen játszik a jövő évi torna csoportkörében.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Bejelentették Sofron távozását is a Fraditól

Egyszerre tizenegy távozását tette közzé az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban szereplő FTC. A névsorban ott van a csíkszeredai születésű, magyar válogatott Sofron István is.

2027-es elit-vb: a magyarok elkerülték a házigazdát

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) véglegesítette a jövő évi németországi világbajnokság csoportjait. A magyar válogatott kemény kihívások elé néz, de egy fontos ellenfelet elkerült.

A bajnok Gyergyói Hoki Klub helyett az ezüstérmes Brassói Corona indul a Kontinentális Kupában

Visszalépett a jégkorong Kontinentális Kupán való részvételtől a Gyergyói Hoki Klub, helyette a Brassói Corona képviselheti Romániát az európai kupasorozatban.

Megint a hosszabbításban veszítették el a hokidöntőt a svájciak

Svájc hazai környezetben sem tudott aranyat nyerni, Finnország ötödszörre lett világbajnok. Norvégia szenzációs sikerként élhette meg az A csoportos jégkorongvébét, ahonnan bronzzal térhetnek haza Kanada legyőzése után.

Történelmi aranyéremre hajt Svájc, Finnország visszahódítaná a trónt

Vasárnap rendezik a zürichi Swiss Life Arenában a 2026-os A csoportos jégkorong-világbajnokság éremmérkőzéseit. Az esti döntőben a házigazda Svájc és Finnország csap össze az aranyért, míg a bronzmeccsen Kanada és Norvégia lép jégre.

Alaposan megkavarták 2027-től a divíziós hokivébék lebonyolítását

Fontos döntéseket hozott a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) zürichi éves kongresszusa, ahol nyilvánosságra hozták a 2027-es világbajnokságok helyszíneit és csoportbeosztásait, valamint jelentős versenyrendszer-reformot is elfogadtak.

A norvég hokiválogatott története legragyogóbb pillanatait éli

Története során először játszhat elődöntőt Norvégia az A csoportos jégkorong-világbajnokságon, ellenfele a házigazda Svájc lesz, míg a másik ágon Kanada–Finnország párharcot rendeznek.

Már a hokivébé negyeddöntőjében megismétlődik az olimpiai finálé

Kialakult a negyeddöntő mezőnye a Svájcban zajló 2026-os jégkorong-világbajnokságon: a keddi csoportzáró mérkőzések után eldőlt, hogy már a nyolc között összecsap egymással az olimpiai döntő két résztvevője, a Kanada és az Egyesült Államok.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!