Többet támadott az első húsz percben a Sportklub, az első negyedórában a vendég székelyföldiek két emberhátrányt is kivédekeztek, de a 16. percben egy ellentámadás végén Kozma közelről bekotorta a csíki kapuba a játékszert. A gólt videós visszanézés után érvénytelenítették a játékvezetők (1–0).
A 17. percben Taratuhint arcul találta egy korong, a Sportklub csatárát ápolni kellett, és nem tudta folytatni a játékot.
Másfél perccel az első szünet előtt emberelőnybe kerültek a csíkiak, ezt Blackwater értékesítette, így 1–1-gyel zárult az első harmad.
Jól kezdte a második játékrészt a hazai gárda, szünet után rögtön az üresen hagyott Novotny talált be közelről László Arnold hálójába (2–1), majd a 24. percben egy távoli lövést értékesített a csíki kapu torkából Kulesov (3–1).
Nagyot küzdött a Sportklub ebben a játékrészben, de a helyzetek közül csak egyet sikerült értékesíteni, Blackwater passzából Sándor Zoltán ütötte be a korongot a kiváló napot kifogó Hetényi kapus hálójába (3–2).
Óriási küzdelmet hozott a harmadik játékrész, amelynek közepén emberelőnyből Izacky találatával újra kétgólos lett a debreceniek előnye (4–2), de az 51. percben Becze Tihamér távoli lövésével újra szépítettek az erdélyiek (4–3). Az egyenlítés reményében az utolsó két percre kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre a csíki szakvezetés, majd időt is kértek, de a kék-fehérek nem tudták bevenni Hetényi kapuját.
Ez volt a harmadik Debrecen–Csíkszereda mérkőzés a 2020-2021-es Erste Liga alapszakaszában, és mind a három találkozó a hajdúsági együttes győzelmével zárult (6–3, 5–2 és 4–3).
A Sportklub kilencmeccses anyaországi sorozatán hét mérkőzést megnyert és kettőn vereséget szenvedett, a 27 lehetséges pontból 20 pontot szerzett.
A szombati játéknap további eredményei:
Dunaújvárosi Acélbikák–Opten Vasas HC 2–7 (0–1, 2–2, 0–4)
Fehérvári Titánok–Újpesti TE 5–10 (1–2, 4–2, 0–6).
Erste Liga/ alapszakasz/ Az állás:
1.FTC–Telekom 27 15 5 3 4 116–83 58
2.Debreceni EAC 28 14 3 3 8 99–79 51
3.MAC HKB Újbuda 28 12 5 4 7 115–84 50
4.Brassói Corona 22 13 3 4 2 85–53 49
5.Újpesti TE 27 12 4 3 8 111–96 47
6.Csíkszeredai Sportklub 20 12 1 2 5 104–70 40
7.Gyergyói HK 26 8 2 8 8 65–80 36
8.Opten Vasas HC 26 6 – 2 18 72–103 20
9.Fehérvári Titánok 26 3 4 3 16 67–119 20
10.Dunaújvárosi Acélbikák 28 1 6 1 20 74–141 16
A további program:
Hétfőn: 21 órától Debrecen – Ferencváros.
Szerdán: 18.30 órától Sportklub–Vasas.
Csütörtökön: 18.30 órától Sportklub–Vasas, Gyergyói HK–MAC és Brassó–Debrecen, 19-től Dunaújváros–Titánok, 19.30-tól pedig Újpest–Ferencváros.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!