A brit-kanadai kettős állampolgársággal rendelkező Ben O'Connor nemrég, december 21-én töltötte be a 33. életévét. A 185 cm magas és 90 kilós, balkezes hátvéd Sheffield jégkorongcsapataiban kezdte pályafutását, majd 15 évesen Kanadába költözött.
A felnőttek között a 2007–08-as szezonban mutatkozott be, a Brit Elit Ligában (EIHL) jégkorongozott, majd behívót kapott a brit válogatottba is, ahol olimpiai selejtezőn, illetve divízió 1-es vébén szerepelt. 2010-ben már a francia bajnokságban, egy évvel később pedig a kazah pontvadászatban játszott.
2014-ben leigazolt a Sheffield Steelershöz, ahol kisebb megszakítással (2018–19-es szezonban tizenegy meccset játszott a svéd Leksands színeiben) az idei szezon kezdetéig játszott. Legutóbb a walesi Cardiff Devils jégkorongozója volt, 16 meccsen lépett pályára a Brit Elit Ligában.
A pontok tekintetében is kimagaslóan teljesít O'Connor, hiszen az EIHL-ben 470 meccsen 75 gólt és 249 gólpasszt osztott ki, míg a kazah bajnokságban 161 meccsen 44 gól és 88 gólpassz a termése.
Egyéni elismerésben is bőven volt része, a kazah bajnokságban, ahol bronz- és ezüstérmet szerzett, kétszer is megválasztották a legjobb védőnek, akárcsak az EIHL-ben. Kétszeres brit bajnok, a 2014–15-ös szezonban pedig megválasztották az év brit játékosának, az All-Star csapatba pedig kétszer is bekerült.
A brit válogatott egyik húzóembere, ponterős játékával rendre kiemelkedik a mezőnyből.
A Sportklub bejelentése szerint a tapasztalt, ponterős hátvéd már meg is érkezett Csíkszeredába, és akár már a keddi, Brassói Corona elleni bajnokin már jégre léphet.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!