Hirdetés

Idén harmadszorra is legyőzte a Fradit a GYHK

Második meccsét is megnyerte a Tüskecsarnokban a GYHK
Fotó: Tumbász Hédi

2022. december 06., 22:15

Nagy csatát vívott az FTC-Telekom és a Gyergyói Hoki Klub kedden este a jégkorong Erste Ligában. A piros-fehérek kétgólos előnyét az utolsó percben egyenlítette ki a Fradi, a ráadásban azonban Bodó bevitte a mindent eldöntő találatot.

2022. december 06., 22:15

Iramos meccs zajlott az első pillanattól, alig volt játékmegszakítás, hol az egyik, hol a másik kapu előtt alakultak ki helyzetek. Veszélyesebb akcióik a gyergyóiaknak voltak, de Arany sorra nagyokat védett. Így volt a vezető gól előtt is, amikor egymás után a harmadik lövés akadt be a kapuba – Trancă volt a végrehajtó. És mindjárt ezután jött a második találat is. Több keresztpasszal zilálták szét a zöld-fehérek védekező játékosait, míg Jalonen sakk-matt helyzetből lőtt az üres ketrecbe. Nagyszerű akció volt.

A második játékrész elején is sorozatban jöttek az óriási GYHK helyzetek, dominált Szilassy Zoltán csapata. Majd a Ferencváros vette át az irányítást, Rinne is bravúros védéseket kellett bemutasson. Gól nem született, így kétgólos GYHK előnnyel kezdődhetett a záró 20 perc.

Hirdetés

Ekkor azonban gyorsan szépített a házigazda Hrabal góljával. Ment előre a Fradi az egyenlítésért, de Rinne legyőzhetetlennek tűnt. De aztán az utolsó percben 6 az 5 elleni akcióban Hrabal belőtte a másodikat.

A bírók videón újra nézték a találatot, nagyon úgy nézett ki, hogy kisles volt, de végül beintették a gólt. Jöhetett a hosszabbítás.

Itt Kulmala szólójával eldönthette volna a mérkőzést, de Rinne védett, a fordulásból pedig Bodó lezárta a meccset. Ez volt a két együttes harmadik találkozója, korábban a GYHK hazai pályán 4–3-ra, míg a Tüskecsarnokban 5–1-re nyert.

A Gyergyói Hoki Klub így 5 pontot hoz haza az idei utolsó magyarországi túrájáról, növelve előnyét az Erste Liga tabellán. Pénteken pedig a Háromszéki Ágyúsok együttesét fogadják a honi bajnokságban. A meccsnek jótékonysági jellege is lesz, az Együtt Egymásért mozgalom keretében rászoruló családoknak gyűjtenek tartós élelmiszert.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz
FTC-TELEKOM–Gyergyói Hoki Klub 2–3 (0–2, 0–0, 2–0, 0–1) – hosszabbítás után
Gólszerzők: Jozef Hrabal (43., és 60. perc), illetve Daniel Trancā (17.), Jimi Jalonen (19.), Chris Bodó (65.)
Kapura lövések: 46–28
Kiállítás percek: 4–6

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz, Tizedik hét

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
21
14
1
1
5
88-52
45
2
Budapest JAHC BJAHC
19
12
2
1
4
82-45
41
3
Brassói Corona Brassó
21
9
3
2
7
64-59
35
4
DVTK Jegesmedvék DVTK
19
9
3
1
6
62-52
34
5
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
21
8
3
4
6
70-66
34
6
Debreceni EAC DEAC
21
10
1
1
9
68-64
33
7
FTC-Telekom FTC
20
10
0
2
8
61-62
32
8
Újpesti TE UTE
21
5
2
2
12
65-80
21
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
20
5
2
2
11
59-81
21
10
Fehérvár HA19 FEHA19
21
2
1
2
16
41-99
10
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!