Fodor Csanád 1990-ben született Csíkszeredában, a hoki ábécéjét a Csíkszeredai ISK-nál tanulta, majd 2008-től a Budapest Stars játékosa lett. A Vasas Budapest Stars színeiben játszotta első mérkőzéseit a közös magyar–román bajnokságban.
2011 és 2017 között, egy rövid ferencvárosi kitérőtől eltekintve, Fodor a Brassói Corona játékosa volt, majd 2017-ben hazatért szülővárosába. Fodor Csanád román és magyar állampolgár, szerepelt a romániai U18-as, U20-as és a felnőtt válogatottban.
Az eliteprospects.com internetes portál szerint a Csíkszeredai Sportklubnak Fodor Csanád mellett a 2023–2024-es szezonra Reisz Áronnal, Becze Tihamérral, Rokaly Norberttel, Rokaly Szilárddal, Péter Balázzsal, Cody Milannal és Aidan Braw-nal van szerződése. A csíki klubnak tehát már van nyolc játékosa a következő szezonra.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!