Hirdetés

Erste Liga: kapusverekedés Miskolcon, tovább menetel a BJAHC

Ahogy a két csapat ment volna be az öltözőbe, a két kapus, Janis Voris és Kornakker Dániel a félpályánál összeverekedett. Magyarországon ez volt az első felnőtt kapusok közötti verekedés.
Fotó: Facebook/Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club

MTI
2022. október 14., 22:49

Továbbra is veretlen a Budapest Jégkorong Akadémia HC az Erste Ligában, miután a pénteki játéknapon – történelmi kapusverekedéssel „színesített” összecsapáson – győzött a DVTK Jegesmedvék otthonában, és a tabella élére állt. A DEAC úgy nyert 5-4-re az Újpest ellen, hogy már 4–0-ra is vezetett.

MTI
2022. október 14., 22:49

A Szuperkupa-győztes DEAC eddig nem szerepelt jól, csupán a FEHA19-et előzte meg a tabellán, ám ezúttal remekül kihasználta, hogy az UTE – amely szintén rosszul kezdett és 3/4-es mutatóval állt – nélkülözte elsőszámú kapusát, a válogatott Rajna Miklóst. A 8. percben már 2–0 volt a hazaiaknak, majd közvetlenül az első szünet előtt tovább nőtt a különbség, és a fordulást követően sem tudta rendezni sorait a fővárosi együttes, a 24. percben újabb gólt kapott. A biztos vezetés tudatában kiengedett a Debrecen, és ez óriási fordulatot hozott: az Újpest nyolc és fél perc alatt feljött 4–3-ra. Innen kezdődött a harmadik harmad, sőt, a 45. percben Madácsi Benedek emberelőnyben egyenlített. A slusszpoén azonban mégis a DEAC-é volt: Révész Marcell az 57. percben gólra váltotta Kiss Patrik ellen magasbotért megítélt kiállítást.

•  Fotó: Facebook/Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club Galéria

Fotó: Facebook/Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club

Hirdetés

Miskolcon a kiegyenlített első harmad után kevesebb mint két perc alatt két gólt ütött a BJA, amely egyedüliként a mezőnyben még veretlen. A DVTK ugyan egy sikeres erdélyi túráról érkezett haza – a lehetséges 9 pontból 6-ot megszerzett –, ám nem tudott hatékonyan felpörögni, és még ebben a játékrészben újabb gólt kapott.

A szünet kezdetekor, ahogy a két csapat ment volna be az öltözőbe, a két kapus, Janis Voris és Kornakker Dániel a félpályánál összeverekedett, mindketten végleges kiállítást kaptak. Magyarországon ez volt az első felnőtt kapusok közötti verekedés.

A 44. percben szépített a házigazda, és még a hajrában esett egy-egy gól, ezzel a BJA tartja jó sorozatát, és az eső helyre ugrott.

Jégkorong Erste Liga, eredmények:
DEAC–UTE 5–4 (3–0, 1–3, 1–1)
DVTK Jegesmedvék–Budapest JAHC 2–4 (0–0, 0–3, 2–1)

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz, Negyedik hét

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Budapest JAHC BJAHC
8
7
1
0
0
42-15
23
2
FTC-Telekom FTC
7
6
0
0
1
25-14
18
3
Gyergyói Hoki Klub GYHK
8
5
0
0
3
39-24
15
4
Brassói Corona Brassó
9
4
1
0
4
28-23
14
5
DVTK Jegesmedvék DVTK
9
3
2
1
3
27-25
14
6
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
8
2
1
3
2
23-27
11
7
Debreceni EAC DEAC
10
3
1
0
6
32-41
11
8
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
9
2
1
1
5
25-37
9
9
Újpesti TE UTE
8
2
0
1
5
23-30
7
10
Fehérvár HA19 FEHA19
8
1
0
1
6
10-38
4
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Újra számít veterán jégkorongozójára a Brassói Corona

Hosszú kihagyást követően visszatér a Brassói Corona jégkorongcsapatához Albert Zagidullin. A felépülését követően készen áll, csatlakozott a Cenk alatti gárda keretéhez.

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!