Bors Huba 1994-ben született, a jégkorongot a Csíkszeredai ISK-nál kezdte, játszott csíki színekben a korosztályos bajnokságokban, majd a Csíkszeredai Sportklub felnőtt csapatának játékosa volt. Egy rövid gyergyói kitérő után 2016-ban igazolt Brassóba, ahol a legutóbbi idényében 45 meccsen nyolc gólpasszt jegyzett.
Bors Huba tagja volt a romániai U18-as, U20-as és a felnőtt válogatottnak, idén tavasszal részt vett a divízió 1/A jelű világbajnokságon.
A brassóiak Borson kívül eddig Roberto Gligával, Radim Valchařjal, Pavlo Boriszenkoval, Szabó Krisztiánnal és Patrik Polc kapussal hosszabbítottak szerződést, a klub szakosztályvezetője pedig Marius Gliga lesz.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!