Hirdetés

Csak a győzelem az elfogadható eredmény a Sportklub számára

A Sportklub eddig mind a három DAB elleni meccsét megnyerte. A három pontra lesz szükség kedden este is
Fotó: Acélbikák/Anda Fábián

A 2023-as szezon utolsó alapszakaszbeli mérkőzését játssza kedden este fél 7-től a Csíkszeredai Sportklub. A címvédő a Dunaújvárosi Acélbikák együttesét fogadja a Vákár Lajos Műjégpályán, és a házigazdák számára csak a győzelem az elfogadható eredmény.

2023. január 31., 10:13

Az első hat közé jutás, a középszakasz felsőházában való folytatás szempontjából nagy tétje van a kedd esti mérkőzésnek, a hatodik helyen álló, 53 pontos Sportklub csak győzelem esetén tudja biztosan megtartani jelenlegi pozícióját. Ellenkező esetben csak abban bízhat, hogy

az 54 pontos Ferencváros utolsó három mérkőzését elveszíti, vagy az 50 pontos Debreceni EAC az utolsó két hazai mérkőzésén nem szerez három pontnál többet.

Hirdetés

Ha a Ferencváros megőrzi ötödik helyét, a Sportklub és a Debrecen pedig 56–56 ponttal zár, akkor a Sportklub lesz a hatodik, mert a székelyföldi csapat az egymás elleni összevetésben jobb a debrecenieknél.

Ha a Ferencváros, a Debrecen és a Sportklub is 56–56 pontot összesít, akkor hármas holtverseny alakul ki, ebben a rangsorban a Ferencváros és a Sportklub is jobb a Debrecennél. A Sportklubnak tehát kötelező a győzelem.

Az Acélbikák és a Sportklub eddig háromszor lépett jégre egymás ellen a 2022–2023-as szezonban, és mindhárom találkozó a Sportklub győzelmével zárult. A csíkiak tavaly októberben, hazai jégen, a ráadásban, Részegh Tamás aranygóljával 5–4-re nyertek, idegenben pedig 3–1-re és 9–7-re győztek.

A kedden 18.30-kor kezdődő Csíkszeredai Sportklub–Dunaújvárosi Acélbikák mérkőzésre egy belépő 25 lejbe kerül, a 14 éven aluliaknak pedig 10 lejes belépőt kell váltaniuk – közölte a csíki klub. A Vákár Lajos Műjégpálya jegypénztára kedden 17 órakor nyit.

A 36 fordulós alapszakasz legjobb hat csapata a negyeddöntőbe jut, míg a 7–10. helyezettek két párban az egyik együttes második sikeréig tartó párharcban döntenek a nyolc közé kerülésről.

A további program
Kedden: 18.30-tól Csíkszeredai Sportklub–Dunaújvárosi Acélbikák.
Szerdán: 18.30-tól Brassói Corona–Dunaújvárosi Acélbikák, 19.40-től BJAHC–Ferencváros.
Pénteken: 18.30-tól Gyergyói HK–Dunaújvárosi Acélbikák, 19.30-tól DVTK Jegesmedvék–Ferencváros, FEHA19–BJAHC és Debrecen–Újpest.
Vasárnap: 17 órától FEHA19–Ferencváros (Ajkán), 18.40-től Budapest JAHC–Újpest és Debrecen–DVTK Jegesmedvék.

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Budapest JAHC BJAHC
36
24
4
1
7
161-85
81
2
Gyergyói Hoki Klub GYHK
36
24
2
3
7
149-92
79
3
DVTK Jegesmedvék DVTK
36
19
4
2
11
120-95
67
4
Brassói Corona Brassó
36
19
4
2
11
123-103
67
5
FTC-Telekom FTC
36
18
2
2
14
116-107
60
6
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
36
13
6
5
12
133-124
56
7
Debreceni EAC DEAC
36
16
1
3
16
121-126
53
8
Újpesti TE UTE
36
9
2
5
20
110-136
36
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
36
6
3
3
24
101-173
27
10
Fehérvár HA19 FEHA19
36
3
1
3
29
75-168
14
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!