Dave MacQueen a negyedik szezonját kezdheti meg a Brassói Coronánál, ahová 2020-ban érkezett. Játékosi karrierje után MacQueen három OHL-csapatot (Peterborough Petes, Erie Otters és Sarnia Sting) készített fel, majd 1996 és 1998 között az NHL-ben szereplő Tampa Bay Lightning másodedzője volt. Tizenegy évvel ezelőtt, 2012-ben érkezett Európába, ahol hét idényen át a német Dornbirner EC vezetőedzője volt.
A kanadai szakemberrel a Brassói Corona két román bajnoki címet szerzett, az utóbbi vitatható, mert idén tavasszal a címvédő Csíkszeredai Sportklubnak és az Erste Liga-győztes Gyergyói HK-nak nem adták meg az esélyt, hogy harcba szálljanak a román bajnoki elsőségért.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!