Pár perc késéssel indult a meccs, a pálya egyik sarkában volt probléma a jégfelülettel. De megoldódott, és útjára indulhatott a játék, ahol Csala Patrik kezdett a hazai kapuban.
A GYHK első két emberelőnye kimaradt, az első hátrányból viszont megszerezte a vezetést. Vincze a hazai kapu közeléből lőtte ki a korongot, amely átcsúszott az egész pályán, a vendégek kapusa Hegedűs pedig nem figyelt, és lábai között bekerült a gólvonal mögé.
Legközelebb a 23. percben változott az eredmény, miután Csala nagyot védett Mihály lövésénél, a túloldalon Haaranen engedett el egy pontos löketet, és így lett 2–0. A 27. percben pedig 2–1, Alapi tuszkolta be a saját kipattanóját. A gólt videózás után is megerősítették a játékvezetők.
Ezután Orbánt állították ki, viszont ebből megint a GYHK jött ki jól, Sárpátki szólója hozta a második emberhátrányos találatot. Viszont ahogy kiegészült a hazai együttes, Zapernick ismét egygólosra változtatta az állást, így 3–2-es eredménynél fordultak a csapatok a harmadik harmadra.
Az utolsó 20 percben nagy erőket mozgósított a FEHA az egyenlítésért, de a hazai védelem, és Csala állta a sarat, illetve volt, amikor a kapuvas segített. A végén Bodó ugrott ki középen és az üres kapuba küldte a pakkot, beállítva a 4–2-es végeredményt. A hazaiaknál a második Erste Liga meccsét teljesítő Csala 31 védéssel vette ki a részét a győzelemből.
A bajnokság alapszakasza szerdán zárul a GYHK számára, amikor a Brassói Coronát fogadja a Remete Ice Arénában. A mérkőzés eredményétől függetlenül már eldőlt, hogy a Brassó nyerte az alapszakaszt, a Gyergyó pedig a második helyről vág neki a rájátszásnak.
| 2026. 01. 23. 18:30 | Brassói Corona Corona | Budapest JAHC BJAHC | 5-2 | |
| 2026. 01. 23. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 3-3 | 3-4 |
| 2026. 01. 23. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Debreceni EAC DEAC | 4-3 | |
| 2026. 01. 23. 19:30 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | DVTK Jegesmedvék DVTK | 0-4 | |
| 2026. 01. 25. 17:00 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 4-2 | |
| 2026. 01. 25. 17:30 | Brassói Corona Corona | Debreceni EAC DEAC | 6-4 | |
| 2026. 01. 25. 18:00 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Újpesti TE UTE | 6-4 | |
| 2026. 01. 25. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Budapest JAHC BJAHC | 2-2 | 2-3 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Brassói Corona Corona | 31 | 23 | 1 | 1 | 6 | 142-93 | 72 |
2 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 31 | 22 | 1 | 0 | 8 | 132-74 | 68 |
3 | Újpesti TE UTE | 31 | 17 | 3 | 0 | 11 | 116-90 | 57 |
4 | Debreceni EAC DEAC | 31 | 12 | 3 | 6 | 10 | 115-92 | 48 |
5 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 31 | 13 | 3 | 3 | 12 | 96-83 | 48 |
6 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 32 | 11 | 1 | 4 | 16 | 94-110 | 39 |
7 | Budapest JAHC BJAHC | 31 | 7 | 6 | 4 | 14 | 94-106 | 37 |
8 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 31 | 9 | 2 | 3 | 17 | 85-123 | 34 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 31 | 4 | 2 | 1 | 24 | 76-179 | 17 |
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!