Három győzelem kellett a romániai U20-as jégkorongbajnokság döntőjébe jutáshoz és ezt három mérkőzésből el is érte a Gyergyói Hoki Klub együttese. A Brassói Coronát egy kiütéses és két szorosabb mérkőzésen múlták felül Daradics Csaba tanítványai.
Az első megmérettetésen Gyergyószentmiklóson 8–0-ra nyertek Molnár Ákosék, a második meccsen viszont csak az utolsó harmadban lett meg a gyergyói győzelem, a Corona 3–1-re is vezetett, innen lett 5–3 a GYHK javára. A harmadik találkozóra csütörtökön este Brassóban került sor.
Itt góltalan első húsz perc után a fiatal piros-fehérek a középső játékrészben döntötték el a mérkőzést, 3–1 után, a záró felvonásban csak megerősítették a sikerüket.
A fináléban GYHK ellenfele a Sapientia U23 csapata lesz, amely a Csíkszeredai ISK-t búcsúztatva jutott döntőbe.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!