Sofron István 1988-ban született Csíkszeredában, de Székesfehérváron nőtt fel. A csatár 2021-ben tért haza szülővárosába, ahonnan három idényt követően távozik. Sofron az Erste Liga legutóbbi kiírásában 21 alapszakasz-mérkőzésen 11+11 pontot gyűjtött, míg a play-offban 12 találkozón öt gólt lőtt és nyolc gólpasszt jegyzett, amivel David Levin mögött a második legponterősebb sportklubos játékos volt. Sofron István a BJAHC harmadik új játékosa, a káposztásmegyeriek korábban Szabó Dániel és Varga Arnold érkezését tették közzé.
Kangyal Balázs, a BJAHC vezetőedzője a következőket nyilatkozta az átigazolás kapcsán
a klub közösségi oldalának: „Sofi. Nehéz lenne róla bármit is mondani, amit az, aki jártas a magyar jégkorongban, ne tudna. Meg tudnám közelíteni a személyes kapcsolatunkon keresztül is ezt a kérdést. Láttam felnőni gyerekként még Székesfehérváron, láttam, hogy lett belőle felnőtt játékos, volt szerencsém játszani is vele, azon kívül voltam már edzője is, klubmenedzser, amikor a mi csapatunkban játszott magasabb szinten, ahol az egyik legjobb játékosunk volt, az elmúlt világbajnokságok bizonyították, hogy még mindig az egyik legjobb magyar játékos.
– fogalmazott a szakvezető.
Kiemelte, mivel az eredeti ideája az volt, hogy ne legyen egyetlen légiós sem, ő abszolút illik ebbe a projektbe. Nem ismeretlen számára sem a terep, sem a közösség.
Mint mondta, nem érti, hogy miért nem Fehérváron játszik. Abszolút tiszteletben tartja a Hydro Fehérvár AV19 döntését, de talán ennek a srácnak ott kellene most kergetni a pakkot.
– vetítette előre Kangyal Balázs.
Sofron István szintén a klub közösségi oldalának nyilatkozva elmondta, hogy nagyszerű érzés lesz visszatérni az ismerős arcok közé.
– közölte a Csíkszeredai Sportklubtól távozott közönségkedvenc játékos.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!