Nem sok idejük volt a fárasztó utazás kipihenésére a JHTC fiatal hokistáinak, Kanadába érkezésük másnapján rögtön felkészülési mérkőzésekkel kezdtek. Az első meccsen a helyi PAL ellen még alulmaradtak (1–2), de hamar magukra találtak, és több győzelmet is arattak, köztük a Val-Belair (5–1), a Roumandie A (4–3) és Annecy (4–3) ellen.
A turné egyik legemlékezetesebb pillanatának számított a két mérkőzésen is váratlanul felcsendülő székely himnusz, amely hatalmas érzelmi töltetet adott a játékosoknak.
A nemzetközi tornán a csapat kemény küzdelmekben vett részt. Az első mérkőzésen hosszabbításban maradtak alul a Rounen együttesével szemben (2–3), majd a GAP ellen egy szétlövéses vereség következett (1–2). Az áttörés a harmadik napon jött el, amikor legyőzték a Rouen csapatát (3–2), ezzel bejutottak a negyeddöntőbe. A Roumandie BB ellen egy hajszálon múlt az elődöntő, de az utolsó percben kapott góllal végül kiestek (1–2).
Összességében a JHTC csapata hat győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel zárta túráját. A fiatalok nemcsak a jégen bizonyítottak, hanem az összetartás és küzdőszellem terén is példát mutattak.
Érdeklődésünkre Tőke Tihamér szervező elmondta, a quebeci utazás rendkívül pozitív élményekkel gazdagította a csapatot. A Pee-Wee BSR nemzetközi jégkorongtornán és a felkészülési mérkőzéseken nyújtott kiváló teljesítményük büszkeséggel és örömmel töltötte el mind a játékosokat, mind a szervezőket. A gyerekek nemcsak sportsikereket értek el, hanem életre szóló élményekkel gazdagodtak. A szervezés kezdetekor a legfőbb cél az volt, hogy a fiatalok eljuthassanak a jégkorong hazájába, megismerjék az ottani kultúrát és légkört, valamint tapasztalatot szerezzenek erősebb csapatok ellen.
A 11 mérkőzés mindegyike különleges élményt jelentett a fiúk számára. A játékosok kitartása és összetartása végig meghatározó volt, a kihívások pedig még inkább megerősítették őket. A csapatmunka és egymás támogatása kulcsszerepet játszott a sikerekben.
A turné során egyedi lehetőségként a keret megtekinthette az USA–Finnország mérkőzést, amely Tőke Tihamér szerint felejthetetlen élményt nyújtott a fiatal csíki hokisok számára.
Bár fáradtan érkeztek, a gyerekek így is nagyon élvezték a meccset. A Bell Centre-ben kb. 15 ezer néző lehetett, és az NHL profi show-elemei – a zene, a látványos vetítések – még különlegesebbé tették az eseményt.
A Kanadában lejátszott mérkőzésekből szerzett legnagyobb tanulság, hogy soha nem szabad feladni, hinni kell önmagunkban és merjünk nagyot álmodni – összegzett a szervező. A gyerekek bebizonyították, hogy kitartással és csapatmunkával erősebb ellenfelek ellen is kiváló teljesítményt tudnak nyújtani.
A mérkőzések során különösen fontosnak bizonyult az együttműködés és a csapategység. Ugyanakkor megtapasztalták, hogy döntő helyzetekben a mentális erő kulcsfontosságú, hiszen több meccset is nyomás alatt veszítettek el – például az utolsó percben kapott góllal vagy büntetőpárbajban. „Van még hová fejlődnünk ezen a téren” – zárta beszámolóját Tőke Tihamér.
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
Csütörtökön rajtol a labdarúgó-világbajnokság. A romániai közvetítési jogokkal az Antena rendelkezik, amely a torna mind a 104 mérkőzését élőben sugározza. Az M4 Sport is nagy dobásra készül, igaz, mi abból valószínűleg nem sokat látunk majd.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!