Az előző idény két aranyérmesének, az FTC-Telekom és a Sportklub mérkőzésével folytatódott Budapesten az Erste Liga, amelyen a 7–6-os győzelméért két pont jár a Ferencvárosnak, de az új idényt biztató játékkal kezdő csíkiak is kaptak egy pontot.
Nézők előtt rendezték a találkozót a Tüskecsarnokban, ahol jelen voltak a székelyföldi csapat anyaországi drukkerei is, akik egy hatalmas székely zászlót kifeszítve végig buzdították kedvenceiket. A vendégeknél hiányzott a nyáron kézfejműtéten átesett Papp Szabolcs, de nem játszhatott egy másik hátvéd, Láday Tamás sem, akinek az elmúlt szezonból áthúzódó egymeccses eltiltását kellett letöltenie.
Szoros első harmadot hozott a mérkőzés, amelyben először a vendégek lőttek gólt, Taratuhin bal oldalról, éles szögből talált be (0–1), de a szünet előtt a Fradi fordított, előbb emberelőnyben egyenlítettek (1–1), majd egy villámgyors támadás végén átvették a vezetést (2–1).
Kiválóan kezdte a második játékrészt a vendég Sportklub,
Yellow Horn hamar egyenlített (2–2), majd egy emberhátrányban indított Becze–Taratuhin ellentámadás végén az utóbbi vezetéshez juttatta a csíkiakat (2–3). A második húsz perc hajrájában is a Ferencváros volt eredményesebb, Nagy Gergő találataival a második harmad is egygólos Fradi előnnyel zárult (4–3).
Eredményesen kezdte a harmadik játékrészt a házigazda Ferencváros, az 50. percben már három góllal (6–3) vezettek a zöld-fehérek, de a székelyföldiek nem adták fel,
óriási rohamba kezdtek és a rendes játékidő végére 6–6-ra kiegyenlítettek.
Az ötperces ráadás nem hozott újabb gólt, így következtek a büntetőlövések. A szétlövésben a vendégektől senki sem tudta legyőzni Nagy Kristófot, a Fradi kapusát, a másik oldalon viszont Tóth Adrián egyszer betalált Makszim Szamankov kapujába.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!