Hirdetés

Kontinentális Kupára utazott a Brassó és a Ferencváros hokicsapata

Jól kezdte a szezont a Fradi, bíznak a továbbjutásban
Fotó: Pintér Noémi

A hétvégén rendezik a második számú európai jégkorongos klubvetélkedő, a Kontinentális Kupa második körének mérkőzéseit. Magyarországot a Ferencváros, Romániát pedig a Brassói Corona képviseli.

2023. október 12., 13:15

Ebben a fordulóban csatlakozik be a sorozatba a két Erste ligás együttes, a magyar, illetve a román bajnok jogán az FTC-Telekom és a Brassói Corona.

A brassóiak a kedden este zárult magyarországi túrájuk végén Budapestről Lettországba repültek, ahol a vendéglátó Zemgale Jelgava, a szlovén HK Celje és a BeNeLiga-bajnok (belga–holland közös bajnokság) Liège Bulldogs ellen küzdenek meg a harmadik fordulóért. A C jelű csoport küzdelmei zajlanak Lettországban,

Hirdetés

ahol Farkas Tamásék pénteken este a házigazda Jelgava, szombaton délután a Celje, vasárnap délután pedig a belgiumi Liège Bulldogs ellen lépnek jégre.

A budapestiek a szerb fővárosban, a belgrádi Pionír Jégcsarnokban szerepelnek a D jelű csoportban. A Ferencváros két csoportellenfele már a nyári sorsoláskor ismert volt a belgrádi házigazda SKHL Crvena zvezda és az ukrán HC Szokil Kijev, hozzájuk csatlakozott azóta első körös továbbjutóként a litván Kaunas City. A Fradi sorrendben a litván, a szerb és az ukrán ellenfele ellen lép majd jégre.

Továbbjutás esetén a Fradi az F csoportban folytathatná a november 17. és 19. közötti hétvégén a dán Herning, a lengyel bajnok GKS Katowice és az olasz Cortina ellenében, míg a Corona a Cardiff Devilsszel, a Nomad Asztanával és a grenoble-i Bruleurs de Loups-pal csapna össze a januári fináléba jutásért.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

`
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Krónika

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak

Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.

Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Ez is érdekelheti

Megvan a hokiválogatott kerete, ismertek az ellenfelek a brassói EYOF-ra

Elkezdte a felkészülést a 2027-es, Brassóban rendezendő Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra a romániai ifjúsági jégkorong-válogatott. A bővített keretben számos székelyföldi játékos kapott helyet.

Románia megrendezné a jövő évi divízió I/B hokivébét

A Román Jégkorong-szövetség fontolgatja, hogy rendezője legyen a 2027-es divízió I/B világbajnokságnak. A lehetséges helyszínek között Marosvásárhely is szerepel.

Megismerte csoportellenfeleit a vébén a romániai hokiválogatott

A Divízió I/B jelű világbajnokságon érdekelt romániai felnőtt jégkorong-válogatott Japán, Dél-Korea és Spanyolország ellen játszik a jövő évi torna csoportkörében.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Bejelentették Sofron távozását is a Fraditól

Egyszerre tizenegy távozását tette közzé az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban szereplő FTC. A névsorban ott van a csíkszeredai születésű, magyar válogatott Sofron István is.

2027-es elit-vb: a magyarok elkerülték a házigazdát

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) véglegesítette a jövő évi németországi világbajnokság csoportjait. A magyar válogatott kemény kihívások elé néz, de egy fontos ellenfelet elkerült.

A bajnok Gyergyói Hoki Klub helyett az ezüstérmes Brassói Corona indul a Kontinentális Kupában

Visszalépett a jégkorong Kontinentális Kupán való részvételtől a Gyergyói Hoki Klub, helyette a Brassói Corona képviselheti Romániát az európai kupasorozatban.

Megint a hosszabbításban veszítették el a hokidöntőt a svájciak

Svájc hazai környezetben sem tudott aranyat nyerni, Finnország ötödszörre lett világbajnok. Norvégia szenzációs sikerként élhette meg az A csoportos jégkorongvébét, ahonnan bronzzal térhetnek haza Kanada legyőzése után.

Történelmi aranyéremre hajt Svájc, Finnország visszahódítaná a trónt

Vasárnap rendezik a zürichi Swiss Life Arenában a 2026-os A csoportos jégkorong-világbajnokság éremmérkőzéseit. Az esti döntőben a házigazda Svájc és Finnország csap össze az aranyért, míg a bronzmeccsen Kanada és Norvégia lép jégre.

Alaposan megkavarták 2027-től a divíziós hokivébék lebonyolítását

Fontos döntéseket hozott a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) zürichi éves kongresszusa, ahol nyilvánosságra hozták a 2027-es világbajnokságok helyszíneit és csoportbeosztásait, valamint jelentős versenyrendszer-reformot is elfogadtak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!