Hirdetés

Kialakult a jégkorong Magyar Kupa négyes döntőjének mezőnye

A Fradi lelépte az Újpestet, kettős győzelemmel jutott a négyes döntőbe
Fotó: UTE / Vörös Dávid

2024. január 18., 10:45

Az FTC-Telekom fölényesen, 7–3-ra nyert szerdán este az Újpest ellen, így kettős győzelemmel biztosította helyét a jégkorong Magyar Kupa négyes döntőjében, ahol még az Acélbikák, a BJA és a Hydro Fehérvár AV19 csapata lép majd jégre.

2024. január 18., 10:45

Az ezúttal vendégként diadalmaskodó zöld-fehéreknél – akik az első mérkőzésen, december 19-én a Tüskecsarnokban 5–4-es sikert arattak – ketten is mesterhármast értek el, az amerikai Nolan LaPorte és a finn Aku Kestilä triplázott, ráadásul mindketten két gólpasszt is hozzátettek teljesítményükhöz, így öt-öt ponttal fejezték be az összecsapást.

Hirdetés

A másik szerdai mérkőzésen a Dunaújvárosi Acélbikák együttese magabiztosan nyert, a keddi 9–2-es sikere után kettős győzelemmel búcsúztatta a BJA U21-es csapatát.

Jégkorong Magyar Kupa, 4. forduló (a négyes döntőbe jutásért):
Újpesti TE–FTC-Telekom 3–7 (2–2, 1–2, 0–3),
továbbjutott a Ferencváros, kettős győzelemmel.

BJA U21-es csapata–Dunaújvárosi Acélbikák 3–8 (2–3, 1–2, 0–3),
továbbjutott a Dunaújvárosi, kettős győzelemmel.

A BAUER Magyar Kupa négyes döntőnek – amelyet jövő héten szombaton és vasárnap (január 27–28.) rendeznek a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban – tagja még a címvédő Budapest JAHC, továbbá az osztrák ligában érdekelt Hydro Fehérvár AV19 csapata.

A jégkorong Román Kupa elődöntőjét és döntőjét Gyergyószentmiklóson rendezik, szintén január utolsó napjaiban. Január 27-én kerül sor a Bukaresti Steaua–Brassói Corona, illetve a Gyergyói HK–Háromszéki Ágyúsok elődöntőkre, másnap pedig a helyosztókra.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megérkezett az első nyári igazolás a Sepsi OSK-hoz

Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.

Nézzük vagy nem nézzük a focivébét a tévécsatornákon?

Csütörtökön rajtol a labdarúgó-világbajnokság. A romániai közvetítési jogokkal az Antena rendelkezik, amely a torna mind a 104 mérkőzését élőben sugározza. Az M4 Sport is nagy dobásra készül, igaz, mi abból valószínűleg nem sokat látunk majd.

Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

`
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

Megismerte csoportellenfeleit a vébén a romániai hokiválogatott

A Divízió I/B jelű világbajnokságon érdekelt romániai felnőtt jégkorong-válogatott Japán, Dél-Korea és Spanyolország ellen játszik a jövő évi torna csoportkörében.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Bejelentették Sofron távozását is a Fraditól

Egyszerre tizenegy távozását tette közzé az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban szereplő FTC. A névsorban ott van a csíkszeredai születésű, magyar válogatott Sofron István is.

2027-es elit-vb: a magyarok elkerülték a házigazdát

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) véglegesítette a jövő évi németországi világbajnokság csoportjait. A magyar válogatott kemény kihívások elé néz, de egy fontos ellenfelet elkerült.

A bajnok Gyergyói Hoki Klub helyett az ezüstérmes Brassói Corona indul a Kontinentális Kupában

Visszalépett a jégkorong Kontinentális Kupán való részvételtől a Gyergyói Hoki Klub, helyette a Brassói Corona képviselheti Romániát az európai kupasorozatban.

Megint a hosszabbításban veszítették el a hokidöntőt a svájciak

Svájc hazai környezetben sem tudott aranyat nyerni, Finnország ötödszörre lett világbajnok. Norvégia szenzációs sikerként élhette meg az A csoportos jégkorongvébét, ahonnan bronzzal térhetnek haza Kanada legyőzése után.

Történelmi aranyéremre hajt Svájc, Finnország visszahódítaná a trónt

Vasárnap rendezik a zürichi Swiss Life Arenában a 2026-os A csoportos jégkorong-világbajnokság éremmérkőzéseit. Az esti döntőben a házigazda Svájc és Finnország csap össze az aranyért, míg a bronzmeccsen Kanada és Norvégia lép jégre.

Alaposan megkavarták 2027-től a divíziós hokivébék lebonyolítását

Fontos döntéseket hozott a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) zürichi éves kongresszusa, ahol nyilvánosságra hozták a 2027-es világbajnokságok helyszíneit és csoportbeosztásait, valamint jelentős versenyrendszer-reformot is elfogadtak.

A norvég hokiválogatott története legragyogóbb pillanatait éli

Története során először játszhat elődöntőt Norvégia az A csoportos jégkorong-világbajnokságon, ellenfele a házigazda Svájc lesz, míg a másik ágon Kanada–Finnország párharcot rendeznek.

Már a hokivébé negyeddöntőjében megismétlődik az olimpiai finálé

Kialakult a negyeddöntő mezőnye a Svájcban zajló 2026-os jégkorong-világbajnokságon: a keddi csoportzáró mérkőzések után eldőlt, hogy már a nyolc között összecsap egymással az olimpiai döntő két résztvevője, a Kanada és az Egyesült Államok.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!