A Román Jégkorong-szövetségnél (FRHG) Antal István felel a válogatottakért, őt kerestük meg a női válogatott felkészülése, keretösszetétele, célkitűzése kapcsán.
A Székelyföldi Jégkorong Akadémiánál dolgozó, a világ egyik leghíresebb jégkorong edzői iskolájában, a finnországi Vierumäkiben is tapasztalatot szerző szakember elmondta, hogy januárban már részt vettek a lányok egy felkészülési táboron, Gyergyószentmiklóson, ahol felméréseken, edzéseken vettek részt.
„A második fázis csütörtökön reggel kezdődött Csíkkarcfalván, ahol jeges és száraz edzések zajlottak, felkészülési mérkőzést játszottak a Felcsík SK U15-ös csapatával. Folytatódnak az edzések, szombaton délután csapatépítő program (team building) következik, majd este elindulnak Zágrábba, Horvátországba” – mondta el Antal István.
A szakembertől megtudtuk, hogy a tavalyi vb után a romániai női válogatott néhány alapjátékosa eltiltást kapott, ezért most nem számíthatnak rájuk.
„Viszont jelentős számú tehetséges fiatal csatlakozhatott, akik betöltötték az előírásoknak megfelelő kort a felnőtt női felnőtt vébén való szerepléshez. Az ellenfelek nagy részben megfelelnek a tavalyi mezőnynek, ezért úgy gondoljuk, hogy mindenképp érmekért szeretnénk játszani” – nyilatkozta Antal István.
A Horvátországba utazó keretnek két olyan játékos a tagja, akik külföldi bajnokságokban szerepelnek. A bukaresti születésű 18 éves Sonia David a negyedik éve szerepel Svédországban, ahol az IF Troja-Ljungby játékosa. A csíkszeredai születésű Csiszér Tímea jelenleg a Budapesti MAC Marilyn jégkorongozója, de gazdag pályafutása alatt megfordult a szlovák bajnokságban az Igló (Spišská Nová Ves) csapatában is. A válogatottba behívott többi játékos a Gyergyószentmiklósi Fox, a Csíkszeredai Sportklub és a Bukaresti Sportul Studențesc tagja.
A hatodik értékcsoportú világbajnokságon a házigazda Horvátország mellett Ukrajna, Litvánia, Bulgária és Szerbia ellen lép majd jégre a romániai válogatott.
Március 11.: 12.30-tól Ukrajna–Bulgária, 16 órától Szerbia–Románia, 19.30-tól pedig Horvátország–Litvánia.
Március 12.: 12.30-tól Bulgária–Szerbia, 16 órától Ukrajna–Litvánia, 19.30-tól pedig Horvátország–Románia.
Március 14.: 12.30-tól Litvánia–Románia, 16 órától Ukrajna–Szerbia, 19.30-tól pedig Horvátország–Bulgária.
Március 15.: 12.30-tól Románia–Ukrajna, 16 órától Bulgária–Litvánia, 19.30-tól pedig Horvátország–Szerbia.
Március 17.: 12.30-tól Litvánia–Szerbia, 16 órától Románia–Bulgária, 19.30-tól pedig Horvátország–Ukrajna.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!