Sean Simpson szövetségi kapitány irányította házigazda magyar együttes csütörtökön az olaszok felett aratott 4–1-es győzelemmel kezdte a tornát, míg az ukránok pénteken kikaptak szétlövésben, azaz egy pontot érően az olaszoktól.
Ez azt jelentette, hogy az ukránok csak úgy tudták volna megnyerni a tornát, ha a záró összecsapáson alapjátékidőben verik a magyarokat.
Hazai emberelőnnyel és góllal kezdődött a meccs, az 53. másodpercben Garát Zsombor távoli lövésébe Galló ért bele. A 7. percben a vendégek kerültek létszámfölénybe, és ők is betaláltak: Andrij Mihnov oldalról tört be, és a letérdelő Rajna Miklós jobb válla fölött villámgyors fonákmozdulattal emelt a léc alá. Egyre több lett az ütközés, keményebb lökés. Az ukránok egy ilyen szabálytalankodás után megint emberelőnybe kerültek, ám ezúttal Rajna bravúros védéssel őrizte a döntetlent.
A második harmad elején Szita Donát bordasérülést szenvedett, ezért nem tudta folytatni a játékot. Továbbra sem csitultak a kedélyek, a játékvezetők kiállításokkal próbálták megfékezni az indulatokat. Kettős emberelőnyben Galló ismét betalált közelről. Alig volt olyan szakasz, amikor mindkét együttes teljes létszámmal volt jégen, ezért nem alakult ki folyamatos játék, a szünet előtti hajrában Erdély Csanád emberhátrányban szólót rontott.
A záró harmadban mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, majd az 52. percben kettős emberelőnyhöz jutottak az ukránok, Rajna pedig egy gyors keresztpasszt követően hatalmasat védett lábbal.
A hajrában biztosan őrizte előnyét a házigazda, így megnyerte a tornát.
A paprikás hangulatú összecsapáson 20, illetve 22 perc kiállítást szabtak ki a bírók.
A Csíkszeredai Sportklub csapatát Sofron István, a Gyergyói Hoki Klubot Vincze Péter és a szakmai stábban tevékenykedő Szilassy Zoltán képviselte a Sárközy Tamás Emléktornán.
Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!