Nagy csatát vívott Miskolcon a DVTK Jegesmedvék és az FTC-Telekom, ahol a két kapus, Janis Voris és Arany Gergő volt a főszereplő. A Fradi kapusa örülhetett jobban a végén, mert egy gólt sem kapott a házigazdák hét emberelőnye (ebből közel egy percig kettős emberelőny) ellenére. A találkozó egyetlen találatát Nagy Gergő szerezte a második harmadban, és ezzel nyertek a zöld-fehérek.
A két új néven szereplő csapat közül a BJAHC (korábbi MAC) volt az esélyesebb a FEHA19 (korábbi Fehérvári Titánok) ellen, az előbbi folytatta győzelmi szériáját, míg az utóbbiaknak várniuk kell még az első sikerükre. A budapestiek hozták is a tőlük elvárhatót, 6-0-ra nyertek. Kapusuk Farkas Roland tehát hibátlanul teljesített, és ha nem is ezen múlt csupán a győzelem kérdése, azért érdemes megemlíteni, hogy a kapura lövések száma mindhárom harmadban nagyon közel volt a két oldalon.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!