HIRDETÉS

Dunaújvárosban találkozik a magyar és a székely hokiválogatott

Várhatóan Dunaújvárosban is ünnep lesz a magyar–székely hokigála. Archív felvétel

2017. március 18., 13:52

Negyedik alkalommal szervezik meg a Székelyföld–Magyarország jégkoronggálát. A rendezvénynek ezúttal Dunaújváros ad otthont.

2017. március 18., 13:52

A szezon legvégén, május elsején rendezik a mérkőzést, így a világbajnokságról hazatérő válogatottak is részt tudnak azon venni – írja a jégkorongblog.hu. A program még alakulóban van, a szervezők gőzerővel dolgoznak annak véglegesítésén. A magyar csapat többé-kevésbé összeállt, 21 játékos mondott eddig igent a felkérésre. A székely válogatott kerete még nincs ilyen készültségi állapotban, de hamarosan véget ér a romániai bajnokság, utána várhatóan napokon belül fel tudják tölteni a hiányzó posztokat.

A Dunaujvaros.com megszólaltatta a házigazda és főszervező Vargyas Lászlót az eseménnyel kapcsolatban, aki a következőket mondta: „A 2015-ös gálamérkőzésen Szuper Levente, Ladányi Balázs és Horváth András is javasolta, hogy a következőt tartsuk Magyarországon, s mivel ebben is igen nagy volt az egyetértés, így nem sokat gondolkoztunk azon, hogy hol csapjanak össze egymással ismét a csapatok. A történelmi előzmények alapján az is egyértelmű volt, hogy ezt a mérkőzést Dunaújvárosban kell megrendezni, mert azt már a tavalyi jubileumi gálamérkőzés is bebizonyította, hogy nagyon szeretik itt a jégkorongot, s ha ezzel a rendezvénnyel még egy kicsit tudunk segíteni a dunaújvárosi jégkorongnak, vagy akár egy gyerekkel is meg tudjuk szerettetni a sportágat, már megérte a befektetett munka. Igyekeztünk úgy összeállítani a csapatokat, hogy olyan játékosok korcsolyázzanak jégre május elsején, akikért megéri, sőt, érdemes lesz kilátogatni a mérkőzésre, s természetesen nekem is az a vágyam, hogy tényleg telt ház előtt, nagyon jó hangulatban töltsük el ezt a délutánt.”

HIRDETÉS
Galéria

Ahogy a korábbi székely–magyar meccseken, úgy idén is gondolnak a jótékonykodásra, amint letisztázódnak a részletek, természetesen azonnal beszámolunk róla. „Az már most hatalmas öröm számomra, hogy rengetegen érdeklődnek a gálamérkőzés iránt, sok helyről kapunk segítséget, s ezt én egy nagyon magas színvonalú rendezvénnyel szeretném meghálálni. A célunk az, hogy minél több embert csábítsunk Dunaújvárosba, de nem csak a mérkőzésre, hanem az azt megelőző programokra is” – fogalmazott Vargyas. Böjte Csaba idén is az esemény védnökei közé tartozik.

A csapatok keretei a március 15-i állapotok szerint:

Magyarország: Ladányi Balázs, Szuper Levente, Vas János, Szélig Viktor, Horváth András, Palkovics Krisztián, Pozsgai Tamás, Galanisz Nikandrosz, Magosi Bálint, Nagy Gergő, Kovács Csaba, Peterdi Imre, Tokaji Viktor, Szilassy Zoltán, Azari Zsolt, Somogyi Balázs, Rajna Miklós, Kiss Dániel, Kiss Ákos, Hegyi Ádám, Kozma Zoltán.
Székelyföld: Becze Tihamér, Molnár Szabolcs, Bartalis István, Bartalis Balázs, Sofron István, Nagy István, Moldován Ervin, Péter Róbert, Ruczuj Gellért, Baróti Zsolt, Borsos Attila, Antal Zsombor.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Fájdalmas pontlevonás, sokba került a banális hiba a Sepsi OSK-nak

Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.

Diószegi és Burcă: nincs mese, tarolni kell, mert nem tartozunk a döntéshozók kedvencei közé

Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.

Székelyhon

Magyar nevű, Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza az éjszaka Romániába

Nemzetközileg körözött, úgynevezett Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza Romániába az éjszaka folyamán Nagy Britanniából. A magyar nevű, Beszterce-Naszód megyei férfit gyermekkereskedelem és kerítés vádjában hat év börtönbüntetésre ítélték.

`
Krónika

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett

Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.

Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

Egyenlíteni még sikerült, a vereséget nem tudta elkerülni a Csíkszeredai Sportklub

Vereséggel kezdte a jégkorong Erste Liga új idényét a Csíkszeredai Sportklub: hiába uralta a mérkőzést, a FEHA19 jobban használta ki helyzeteit, és 3–2-re diadalmaskodott a Vákár Lajos Műjégpályán.

Erődemonstrációval indította a szezont a Gyergyói Hoki Klub

A vártnál is simábban nyerte meg az Erste Liga szezonnyitóját a címvédő Gyergyói Hoki Klub. A Remete Ice Arénában egy parádés második harmad döntötte el végleg a találkozót: a piros-fehérek 6–1-re ütötték ki a Budapest Jégkorong Akadémiát.

Szétesett a hajrára a Brassói Corona

Vereséggel kezdte a jégkorong Erste Liga új szezonját a Brassói Corona, pénteken este hazai közönség előtt a hajrában maradt alul az Újpesttel szemben.

A legtöbb gárda jelentősen átalakult – bedobják a korongot az Erste Ligában

Kilenc csapat vág neki péntek este a jégkorong Erste Liga új szezonjának. A nyári átigazolási időszakban a DAB és a Csíkszeredai Sportklub alakította át legnagyobb mértékben a keretét, míg a Gyergyói HK szinte változatlan felállásban készül a címvédésre.

Korábban lesz Csíkszeredában a hokimeccs, hogy mindenki elérjen az FK–FCSB találkozóra

Ritkán fordul elő, hogy egy jégkorongmeccs kezdési időpontját a futballhoz igazítsák Csíkszeredában. Ezúttal a szurkolók kedvéért ez történt.

Adorján Attila: motivál, hogy a Sportklub ellen jól teljesítsek

Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.

Kanadai légióssal bővült a Csíkszeredai Sportklub támadósora

Kanadai játékos csatlakozik a Csíkszeredai Sportklub keretéhez: a 32 éves csatár, Reid Petryk az ECHL-ből, a Tulsa Oilers együttesétől érkezik a kék-fehérekhez.

Kevesebb légiós, több fiatal – hétvégén rajt az Erste Ligában

Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.

A Fox Hockey sikerével zárult a Három Nemzet Női Jégkorongtorna

Igazi női hokicsemegét kínált a hétvégén a Gyergyószentmiklósi Műjégpálya: négy csapat részvételével rendezték meg a Három Nemzet Női Jégkorongtornát, amely végül a hazai Fox Hockey diadalával zárult.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!