Székely rangadóhoz méltó mérkőzést láthattak a nézők a gyergyószentmiklósi jégcsarnokban. A vendégeket is elkísérte népes szurkolótábora, körülbelül 250-en utaztak el Csíkszeredából a piros-fehérek otthonába.
Természetesen telt ház előtt csapott össze a két együttes, és nagyszerű hangulatot teremtettek a nézők. Hat pontért zajlott a küzdelem, ugyanis az eredményt számolták az Erste Ligában és a román bajnokságban is.
Mindkét csapat számára fontos volt a győzelem, hiszen a Sportklub az Erste Ligában egy rendes játékidős siker esetén három pontra faraghatta hátrányát az éllovas Fradival szemben, a román bajnokságban pedig öt ponttal elhúzhatott a második Brassói Coronától.
A Gyergyói HK-nál is volt tétje a találkozónak, az Erste Liga alsóházának élére pályázik a piros-fehér együttes, a román bajnokságban viszont már szinte biztos az elődöntőbe kerülés.
A Sportklubnál nem számíthattak az eltiltását töltő Becze Tihamérre, illetve a sérüléssel küszködő Gecse Hugóra és Antal Zsomborra, a GYHK-nál viszont mindenki bevethető volt. A GYHK-nál nem játszhatott a nemrég igazolt Oscar Steén, a svéd csatár a légiós-szabály miatt maradt ki a keretből.
Az első harmad közepéig a csíkiak irányították a mérkőzést, a 9. percben viszont a gyergyóiak ostrom alá vették Onodi Ottó kapuját. Ekkor még hárítani tudott több lövést is, de nem sokkal később egy ellentámadásnál már tehetetlen volt, Péter Zsolt keresztpasszát Benedek Roland értékesítette.
Szünetig nem változott az eredmény, de az első pihenő után egyenlített a Sportklub, egy kapu előtti kavarodásnál Andrej Taratuhin ütötte a korongot a jó formában lévő Ruczuj Gellért hálójába.
Tizenkét perccel később ugyancsak ő fordította meg az állást a csíki szurkolók nagy örömére.
Jöhetett a mindent eldöntő harmadik játékrész, ami izgalmasra sikerült.
A 46. percben egy ütközés után kakaskodást is láthatott a közönség, a kék-fehérektől Rokaly Norbert és Részegh Tamás, a hazaiaktól Benedek Roland kapott kétperces büntetést.
Kihasználta emberelőnyét a GYHK, Vlagyiszlav Karpusz egyenlített. Nem tartott sokáig a 2–2-es állás, Papp Szabolcs távoli bombagóljával ismét előnybe került a Sportklub.
Jött a meccs végi csattanó, hiszen már a csíkiak zsebükben érezhették a hat pontot, de Pavel Vorobjev két másodperccel az utolsó sípszó előtt egyenlített.
Következhetett a hosszabbítás, három-három játékossal és egy-egy kapussal a jégen. Mivel a csíkiak technikai hibát követtek el (a kelleténél többen tartózkodtak a pályán), egyel több jégkorongozót küldhetett fel a GYHK. Fölényét viszont nem tudták kihasználni.
Büntetőlövésekkel dőlt el a meccs, ami a Sportklubnak kedvezett, ugyanis Vjacseszlav Belov és Radim Valchar is betalált, míg a hazaiaktól csak Pavel Vorobjev tudta értékesíteni.
Így tehát négy ponttal távozott a csíki csapat Gyergyószentmiklósról.
A Gyergyói HK és a Sportklub a 2018–2019-es idényben hétszer játszott egymás ellen hivatalos mérkőzésen, a mérleg hat csíki és egy gyergyói győzelem.
Jégkorong, Erste Liga és román bajnokság, alapszakasz, keddi meccs:
Gyergyói HK–Csíkszeredai Sportklub 3–4 – szétlövés után (1–0, 0–2, 1–0, 0–0, 0–1),
gólszerzők: Benedek Roland (11.), Vlagyiszlav Karpusz (47.), Pavel Vorobjev (60.), illetve Andrej Taratuhin (21., 33.), Papp Szabolcs (49.), Vjacseszlav Belov (65.).
Büntetőpercek: 10–14.
Kapura lövések: 44–55.
Játékvezetők: Csomortáni Zsolt és Crișan Hunor Flavius, illetve André Attila és Péter Vilmos.
A másik hétfői meccs:
Fehérvári Titánok–Debreceni EAC 3–4 – szétlövés után (1–0, 2–1, 0–2, 0–0, 0–1)
Erste Liga, alapszakasz, ranglista:
1. Ferencváros 82 pont (36 meccs)
2. Csíkszereda 78 (34)
3. Debreceni EAC 71 (36)
4. Brassói Corona 69 (34)
5. Újpesti TE 67 (36)
6. Gyergyói HK 50 (34)
7. Dunaújváros 49 (36)
8. Fehérvári Titánok 47 (35)
9. Vienna Capitals II. 33 (36)
10. Schiller-Vasas 18 (35)
11. Hokiklub Budapest 18 (36)
A román bajnokság állása:
1. Csíkszeredai Sportklub 63 pont (25 meccs)
2. Brassói Corona 59 (24)
3. Gyergyói HK 39 (23)
4. Galaci CSM 37 (13)
5. Bukaresti Steaua 18 (23)
6. Sapientia 0 (16)
7. Sportul Studențesc 0 (20).
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!