Június elejétől egyéni program szerint készültek a játékosok, június 20. és július 15. között pedig csoportos edzések zajlanak, ahol a futógyakorlatok, erőtermi edzések, kerékpározás, úszás, különböző labdás és labda nélküli játékok stb. kapnak hangsúlyt.
Július végén két hét szabadságot kapnak a játékosok, majd újra Csíkszeredában készülünk, augusztus 8-án pedig Csíkkarcfalván, a Székelyföldi Jégkorong Akadémiánál elkezdjük a jeges edzéseket” – mondta el a Székelyhonnak Hozó. A Vákár Lajos Műjégpályán a tervek szerint szeptember elején lesz jég.
Hozótól megtudtuk, hogy a Sportklub első nyári felkészülési mérkőzését augusztus 19-ére tervezték, amikor Kézdivásárhelyen a Háromszéki Ágyúsok ellen fognak jégre lépni. A tervek szerint augusztus 24–26. között Karcfalván megrendezik a Székely Kupát, amelyre a Sportklub is meghívót kapott.
„Az Erste Liga rajtját szeptember közepére tervezték, azt megelőzően két edzőmeccset szeretnénk játszani a Brassóval, az egyiket hazai pályán” – nyilatkozta Hozó.
A játékosként és edzőként is a Sportklubbal többszörös bajnok szakember kihangsúlyozta, hogy a csíki hokicsapat a következő szezonban is szeretne mindent megnyerni: megvédeni az Erste Liga- és a román bajnoki címet, elhódítani a Román Kupát.
„Távozókról, illetve érkezőkről egyelőre még nem nyilatkozhatunk, de a klubtól mindenki azon dolgozik, hogy a következő szezonban is topcsapata legyen Csíkszeredának. Rengeteg jó hírünk lesz a következő két hónapban” – folytatta Hozó.
Szintén jó hír, hogy az első edzéseken jelen volt Salló Alpár is, aki az elmúlt szezon végén súlyos sérülést szenvedett.
A tehetséges fiatal hátvéd elmondta, hogy egyelőre nem végezhet még terheléses edzéseket. Erre még nem kapott engedélyt az őt kezelő orvosoktól.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!