Csala Patrik 6 évesen kezdett jégkorongozni Gyergyószentmiklóson, ahol egészen 14 éves koráig fejlődött. Ezt követően Új kihívásokat keresve Újpestre igazolt, ahol két szezonon át szerepelt, és ezzel megszerezte a magyar válogatottban való részvétel jogát.
Az elmúlt évek során minden korosztályos magyar nemzeti csapat kapujában helyet kapott, kiemelkedő teljesítményt nyújtva a 2022-es U18-as és a 2023-as U20-as világbajnokságokon is.
Csala Patrik karrierje nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is figyelemre méltó. A németországi Kölner Junghaie U20-as csapatával egészen a bajnoki döntőig jutott, ahol ezüstérmet szerzett.
Az idei nyáron az amerikai NAHL liga egyik csapata is szerződést ajánlott neki, de vízumproblémák miatt ez meghiúsult.
Egy sérülés következtében az elmúlt hónapokban nem tudott a jégen bizonyítani, de elszántsága töretlen, bízik benne, hogy akár már ebben a szezonban is pályára léphet piros-fehérben.
Szilassy Zoltán, a Gyergyói Hoki Klub sportigazgatója a csapat Facebook-oldalán található nyilatkozatban kiemelte:
„Nagy öröm, és jó üzenete van annak, hogy egy törzsgyökeres gyergyói fiatal, aki több magyarországi és külföldi szezonon van túl, most hazatér. A magyar junior válogatott első számú kapusa, most a decemberi vébén is az lett volna ha nem jön a sérülése. Nagyon örülök, hogy itt látja a lehetőséget, hogy felépítsük. A feladatunk, hogy a következő hónapokban együtt olyan felkészülést biztosítsunk számára, amely lehetővé teszi, hogy a következő szezonokban a Gyergyói Hoki Klub erősségévé válhasson” – olvasható a szakember nyilatkozata.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!