Az esztendő harmadik hazai mérkőzését is telt ház előtt játszotta a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Ligában. Vasárnap este a Budapest JAHC (korábban MAC) volt a székelyföldiek ellenfele, a két csapat pedig jó iramú, kemény, de sportszerű csatát vívott. A vendégek ellentámadásból már a 4. percben Culigin révén megszerezték a vezetést (0–1), de ezt követően óriási nyomást gyakorolt ellenfelére a székelyföldi gárda, és a 7. percben Péter Balázs közelről kiegyenlített (1–1).
A második játékrész elején Cody Milan találatával előnybe került a Sportklub (2–1), de a 34. percben a vendégek a csíkiak védelmi hibáját kihasználva a vendégek ellentámadásból egyenlítettek (2–2). A középső játékrészben a csíki David Stach kapuvasat lőtt, majd egy óriási ziccert hagyott ki. Ebben a harmadban a Sportklub öt emberelőnyéből csupán egyet tudott gólra váltani.
A második harmadból a harmadik játékrészre átnyúló emberelőnyből Cody Milan újabb gólt szerzett a Sportklubnak (3–2), de a budapestiek az 51. percben, négy a négy elleni játékban Garát találatával újra kiegyenlítettek (3–3). Bár a rendes játékidő utolsó két percében a Sportklub emberelőnyben volt a jégen, nem született újabb találat, így következett az ötperces ráadás, amelynek utolsó másodperceiben a vendégek eldöntötték a találkozó sorát.
A Sportklubnál a december végén bejelentett hét idegenlégiós közül ezen a mérkőzésen bemutatkozott a hatodik és a hetedik játékos, a 34 éves kazah Roman Szavcsenko és a 25 éves finn Niko Mikkola, mindketten hátvéd poszton. Szavcsenko bemutatkozása – sajnos – nem járt szerencsével, az első harmadban kézsérülést szenvedett, a mentősök kivizsgálásra a csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba szállították.
A Sportklub a folytatásban kedden este román bajnokit játszik Otopeni-ben, a Steaua otthonában, majd január 12. és 15. között három hazai Erste-ligás mérkőzés következik, sorrendben a Ferencváros, a Debreceni EAC és az Újpesti TE vendégszerepel a Vákár Lajos Műjégpályán.
| 2023. 01. 03. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Fehérvár HA19 FEHA19 | 9-3 | |
| 2023. 01. 03. 19:30 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Debreceni EAC DEAC | 1-5 | |
| 2023. 01. 05. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Fehérvár HA19 FEHA19 | 6-1 | |
| 2023. 01. 05. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | DVTK Jegesmedvék DVTK | 4-3 | |
| 2023. 01. 05. 18:30 | Brassói Corona Brassó | Budapest JAHC BJAHC | 8-3 | |
| 2023. 01. 06. 18:30 | Brassói Corona Brassó | Fehérvár HA19 FEHA19 | 6-0 | |
| 2023. 01. 06. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Budapest JAHC BJAHC | 6-2 | |
| 2023. 01. 06. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | DVTK Jegesmedvék DVTK | 2-2 | 3-2 |
| 2023. 01. 06. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | FTC-Telekom FTC | 2-5 | |
| 2023. 01. 06. 19:30 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Újpesti TE UTE | 4-2 | |
| 2023. 01. 08. 16:30 | FTC-Telekom FTC | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 6-2 | |
| 2023. 01. 08. 17:30 | Brassói Corona Brassó | DVTK Jegesmedvék DVTK | 5-1 | |
| 2023. 01. 08. 18:00 | Újpesti TE UTE | Debreceni EAC DEAC | 2-5 | |
| 2023. 01. 08. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Budapest JAHC BJAHC | 3-3 | 3-4 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 28 | 20 | 1 | 2 | 5 | 125-70 | 64 |
2 | Budapest JAHC BJAHC | 28 | 17 | 3 | 1 | 7 | 124-74 | 58 |
3 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 29 | 14 | 4 | 2 | 9 | 96-78 | 52 |
4 | Brassói Corona Brassó | 28 | 13 | 4 | 2 | 9 | 92-74 | 49 |
5 | Debreceni EAC DEAC | 29 | 14 | 1 | 2 | 12 | 97-97 | 46 |
6 | FTC-Telekom FTC | 27 | 13 | 1 | 2 | 11 | 88-84 | 43 |
7 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 28 | 10 | 4 | 5 | 9 | 97-94 | 43 |
8 | Újpesti TE UTE | 29 | 8 | 2 | 3 | 16 | 90-110 | 31 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 29 | 6 | 2 | 2 | 19 | 83-136 | 24 |
10 | Fehérvár HA19 FEHA19 | 27 | 3 | 1 | 2 | 21 | 57-132 | 13 |

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!