Amint Szilassy Zoltán korábbi nyilatkozatában is jelezte, a csapat hazai gerincének a megerősítése az egyik legfontosabb szempont, és ez az igazolás mindenképpen illeszkedik ebbe a tervbe.
Ugyanakkor, érdemes kiemelni, hogy a 27 éves, csíkszeredai születésű és itt felnőtt jégkorongozó a Brassói Corona legfontosabb húzóemberei közé tartozott, az utóbbi szezonokban rendre hozta a pont/meccs átlagot.
A Csíkszeredában felnőtt Trancă Daniel már játszott a gyergyóiak mezében, a 2014-2015-ös idényben kölcsönjátékosként segítette az akkori Progym együttesét.
Rövid gyergyószentmiklósi időszaka után Brassóba szerződött, ahol a Corona együttesében teljesedett ki, akikkel több romániai bajnoki címet és kupát nyert. Meghatározó játékosa a román válogatottnak.
A jobbkezes center az Erste Ligában 404 meccsen 238 pontot (92 gólt és 146 gólpasszt) termelt eddig. A múlt szezonban pedig a brassóiak második legeredményesebb játékosa volt.
A GYHK a múlt szezon vége óta hét hazai és ugyanennyi légiós játékától vált meg, ugyanakkor komoly neveket szerződtetett: Sárpátki Tamást a Hydro Fehérvár AV 19-től, Brance Orbánt a MAC HKB Újbudától, Császár Hunort a Titánoktól igazolták le, a Sapientia U23-tól pedig két fiatal gyergyószentmiklósi jégkorongozót, Demeter Arnoldot és Tódor Csabát hívták haza.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!