Miskolcon csapott össze a Hokiklub Budapest és a Gyergyói HK. Korábban a fővárosban, a Tüskecsarnokban játszotta le hazai meccseit a budapesti gárda, de közleményük szerint most egy mérkőzés erejéig azért költöztek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városba, hogy a DVTK-val való kiváló együttműködésüket megköszönjék – több játékosuk is a Jegesmedvék utánpótlás-csapataiban nevelkedett.
Nagyon döcögősen indult el a találkozó, az első félidőben nem is született gól. A második harmadban is ott folytatták a felek, ahol az elsőben abbahagyták, egyik csapat sem tudta bevenni a másik kapuját.
Mircea Constantin törte meg a jeget, a játékrész végén megszerezte a vezetést a gyergyóiaknak. Nem sokkal később Pavel Vorobjev is betalált, így kétgólos előnnyel mehetett pihenni a GYHK.
A székely csapat még kihasznált egy emberelőnyös helyzetet, Goga Attila az 54. percben 0–3-ra alakította az eredményt. Több gól már nem született,
így a vendégek megérdemelten gyűjtötték be a három pontot.
Nagyon nehéz mérkőzés vár a Gyergyói HK-ra, csütörtökön azt a Brassói Coronát fogadja, mely ugyan kikapott vasárnap este a Fraditól, de hétfőn nyerni tudott a Csíkszeredai Sportklub otthonában. A GYHK–Corona küzdelem ráadásul hat pontért zajlik, ugyanis az eredményt számolják a román bajnokságban is (18.30-kor kezdődik a meccs a gyergyószentmiklósi jégcsarnokban).
Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz, hétfői meccs:
Hokiklub Budapest–Gyergyói HK 0–3 (0–0, 0–2, 0–1),
gólszerzők: Mircea Constantin (38.), Pavel Vorobjev (40.), Goga Attila (54).
Büntetőpercek: 14–6.
Kapura lövések: 25–41.
Játékvezetők: Berger Ákos, Soós Dániel, illetve Sindel Bence, Sipos Roland.
Erste Liga, az alapszakasz állása:
1. Sportklub 66 pont (28 meccs)
2. Ferencváros 63 (26)
3. Brassói Corona 59 (29)
4. Debreceni EAC 48 (26)
5. Újpesti TE 47 (25)
6. Gyergyói HK 44 (29)
7. Dunaújváros 35 (25)
8. Fehérvári Titánok 31 (26)
9. Vienna Capitals II. 20 (26)
10. Hokiklub Budapest 14 (26)
11. Schiller-Vasas 8 (24).
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!