Becze Tihamér 1990-ben született Gyergyószárhegyen, ifikorában pedig a magyar és a svéd utánpótlásban pallérozódott. Korábban tagja volt a romániai U18-as, U20-as és felnőtt válogatottnak, 2018-től pedig – többször – a magyar válogatottat erősítette.
A gólerős csatár a 2010-2011-es szezonban érkezett Csíkszereda felnőtt jégkorongegyütteséhez, és a 2014-2018 közötti időszakot kivéve a két fehéreket erősítette. Becze 2014 és 2018 között a Miskolc, a Fehérvár, a Dunaújváros és az Újpest színeiben hokizott.
A 20-as mezzel játszó közönségkedvenc-játékos összességében a tizedik szezonját kezdheti el szeptemberben a székelyföldi kék-fehéreknél.
Az eliteprospects.com internetes portál szerint a Csíkszeredai Sportklubnak 2023-2024-es szezonra tíz játékossal van szerződése: Becze Tihamérral, Fodor Csanáddal, Rokaly Norberttel, Rokaly Szilárddal, Péter Balázzsal, az amerikai Cody Milannal, a kanadai Aidan Brawn-nal, Reisz Áronnal, Eduard Cășăneanuval és az olasz állampolgársággal rendelkező Brandon McNally-vel.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!